Kuszálik Péter

Néhány morzsa

Mottó: "Mert jár nekünk a múlt ismerete!" (Kántor Lajos)

(Ismét a téma közelében)

Valahol ott állunk a Földes-ügy taglalásában, hogy nem sikerült néhány apróságot az elvárt mértékben tisztázni, de -- vélem én -- azok nélkül is kellően tiszta már a kép.

A vita arról is szól, hogy próbáljuk megérteni az ötvenes évek működési mechanizmusát. Az egyik működtető elvet Sütő András közölte velünk, épp a Földes-ügy kapcsán. Az alábbi két mondatot már korábban is idéztem: "A rosszul értelmezett pártosság hivatalnokai jól tudták, hogy írót az íróval a leghatásosabb agyoncsapni. Kézbelit is ilyenformán, dorongnak, közülünk választottak maguknak." (S. A.: Évek -- hazajáró lelkek. Buk., 1980, p. 26.)

Ebben a kötetben Sütő sok mindent elmond, de a dolgok nem minden esetben válnak átláthatóvá, mert a korábbi írásokhoz fűzött szerzői jegyzetek általában olyan utalásokat tartalmaznak, amelyeket az olvasók nagy többsége sem akkor nem értett, sem ma nem ért meg. (Talán egy -- majdani? -- kritikai kiadás pótolja e hiányosságokat.) A fenti két mondattal is ez a helyzet: csak most, a Földes-ügy 'kibeszélése' során jutottam/jutottunk el odáig, hogy megértsem/megértsük e mondatok hátterét. Úgymond: akik hozzájárultak Földes félreállításához, azok eszközök ("dorongok") voltak a Hatalom kezében.

A módszer betagozódik az akkori idők szokásrendjébe, eléggé közismert volt az ilyen 'kicsináló' gyűlések menete. A szereplőgárda és a dramaturgia közel azonos: volt az Áldozat és voltak a Dorongok, az Elvtárs a Központból meg a Jegyzőkönyv-vezető, esetleg néhány Statiszta. A vádirat igazságtartalma változó volt, gyakran csak koholt vádak alapján mondták ki az ítéletet, máskor több oldalnyi jelentést kértek be a vonakodó, vagy gyűjtöttek be a magánszorgalmú Dorongoktól. Nos, itt van a kés pengéje, a kompromisszum határa. Ez ügyben hallgassuk meg Cs. Gyímesi Évát, aki Tibori Szabó Zoltánnal beszélgetett erről (Szabadság, 2001. jan. 6.). A professzor asszony szerint az erdélyi magyar kultúrában "már a hetvenes években megindult egy öntisztulási folyamat. Egyes baloldali elkötelezettségű személyiségek már a nyolcvanas években szembenéztek önmagukkal." Cs. Gyímesi Éva bátornak tartja mindazokat, akik az önvizsgálat útjára léptek. Néhány példát is idéz, de minket inkább a kompromisszum határainak megrajzolása érdekel: "Megengedhetetlennek a szerepnek azt a változatát tartom, amikor a hatalomközvetítő eszköz-emberré válik." Itt és most azért nem lehet kiteregetni a dolgokat, mert "irodalmunk szakralizált értékeinek az értelmezése, a vele való élő kapcsolat, az úgyszólván nem létezik. Ez most kezd talán alakulni. De nálunk vannak szent tehenek, és a szent teheneket nem szabad fogdosni, azokat a vitrinbe kell tenni."

Sütő András úgy emlékszik 1980-ban, hogy ő megbízott Dorong volt 1958-ban. Ehhez hasonló felfogással gyakorta találkozunk a Beszélgetések könyve alcímet viselő kötetben is (Sárkány alszik veled. Bp., 1991.). E beszélgetésekből az derül ki, hogy Sütő naiv és szelíd szemlélője volt az ötvenes évek történéseinek, ámuldozó és ártatlan szemtanúja minden gonoszságnak, ő csak kényszeredetten, legfennebb megbízott Dorongként vett részt az akkori idők kisebb-nagyobb disznóságaiban... (Ez irányú kételyeimet már leírtam korábban, most nem ismétlem meg.)

Egy példa: 1982-ben Ablonczy Lászlóval beszélget, többek között a Mezítlábas menyasszonyról. "Kollektivizálnak. De micsoda kisiklásokkal! Ilyen volt például, hogy a parasztok közül a konokabbak kukoricán térdepeltek, másokat elhurcoltak, koholt vádakkal börtönbe csuktak..." (I. m., p. 207.) -- Ellenpontként egy magánlevélből idéznék, L. Á. barátom írta Csíkszeredából: "egy kászoni származású értelmiségi hölgy nekem az alábbiakat mondta: ťnálunk a faluban még emlékeznek arra az emberek, amikor Sütő az agitátorokkal ott szervezte a kollektívet, éjszaka dorbézoltak, s másnap hívatták az embereket...".

Következzék még egy részlet, amely a "dorongos" idézet után pár bekezdéssel olvasható: "Hányan voltunk, akik úgy gondoltuk: eszmetársunkkal sétálunk az utcán, holott az már potenciális ellenfelünk volt a konjunktúra széljárásában. Nem attól kellett tartanunk, aki ismeretlenül lépett a színpadra, hanem akivel hosszú évek kovácsoltak össze a közös szereplésben." (S. A.: Évek..., p. 28.) -- Olvasata: az embert a legjobb barátai, a hozzá legközelebb állók súgták be, jelentették föl. A nézőpont természetesen itt is sajátos, ugyanis az 1958-as Földes-ügyben Hajdu Győző, Gálfalvi Zsolt és Sütő András nem áldozat volt, hanem följelentő. (Tegyem hozzá ismét, amit már kétszer is leírtam: "Huszár úr meséjéből különben kiderül, hogy Földesnek is megvoltak a saját, külön bejáratú hibácskái és szándékocskái.")

(Adalék a gépezet működési elvéhez...)

... azok kedvéért, akik nem élték át az ötvenes éveket.

1947-es dátumot visel az a KGB-dokumentum, amely Lengyelországból került elő, de a közreadók (Kapu, 1990. 2. sz.) szerint ezt minden, a szovjet hatalom alatt álló országban bevezették. A dokumentum címe: "A leigázás 45 alapelve, avagy hogyan bánjunk a bennszülöttekkel." -- Ízelítő e pokoli tervből: "28. (...) az utcai kutakat szisztematikusan fel kell számolni." Miért? Mert így lehet a legbiztosabban sakkban tartani a lakosságot, ui. víz nélkül két hét alatt meghal az ember.

Néhány -- témánkhoz közel álló -- részlet:

"19. Azon bennszülöttek tevékenységéhez, akik párt-, állami és gazdasági funkciókat viselnek, olyan feltételeket kell kialakítani, hogy azok alkalmazottaik szemében kompromittálják őket és lehetetlenné tegyék visszatérésüket eredeti környezetükbe."

"26. Népszerűsíteni kell a dolgozókkal folytatott beszélgetéseket, melyek időszerű termelési témákkal foglalkoznak, valamint az olyan beszélgetéseket, melyeken helyt kap a múlt és a helyi problémák bírálata. Nem szabad megengedni azonban a bírált jelenségek okainak megszüntetését." [Vesd össze: a Tékozló szerelemben "Madaras mondja ki az elvet, melyet Golovics testesít meg: ťNem tiltunk meg semmit, de mindent meg fogunk akadályozni." (Görömbei, p. 118.)]

"27. A bennszülött vezetés nyilvános fellépései lehetnek nemzeti és történelmi színezetűek, de azok nem vezethetnek a nemzet egységéhez."

"34. Különös figyelmet kell szentelni az egyházaknak. A kulturális-nevelő munkát úgy irányítani, hogy általános ellenszenv alakuljon ki ezen intézmények ellen..." [Vesd össze Sütő András "antiklerikális" műveivel: Vidám sirató egy bolyongó porszemért (vígjáték, a Fügedes a paradicsomban és a Fügedes a pokolban, avagy Sáronnak nárcisza c. egyfelvonásosok átdolgozásából). + Pompás Gedeon élete, halála és feltámadása. + Káin és Ábel.]

"40. Odafigyelni arra, hogy a politikai ellenzék képviselőit lecsukják. Megdolgozni azokat az ellenzékieket, akik a bennszülött lakosság tekintélyét élvezik. Az ún. véletlen események során, mielőtt még betörnének a köztudatba, likvidálni vagy köztörvényes kihágás vádjával bezárni őket."

"44. A munkahelyeken gondoskodni kell a különböző funkciókban dolgozó emberek leváltásáról, és a legkisebb szakértelemmel rendelkező iskolázatlan munkásokkal helyettesíteni őket.

45. Meg kell szervezni, hogy a főiskolákra a legalacsonyabb társadalmi rétegből kerüljenek be elsősorban, akiknek nem érdekük szakértelmük növelése, csupán a diploma megszerzése."

Manipulált dolog volna azt mondani, hogy Balogh Edgár már 1945-ben tudta és alkalmazta volna ezeket az elveket, de nem tagadhatjuk, hogy sejtett valamit. Sütő András így emlékezett 1976-ban: "Ötödik gimnazista voltam, amikor Balogh Edgár felszólított: legyek az általa szerkesztett Világosság munkatársa." (Sárkány alszik veled. Bp., 1991. p. 9.) Mire volt ez jó? A választ ugyanott olvashatjuk, pár sorral alább: Gaál Gábor "jelszava volt: ha a föld alól is, de elő kell keríteni az írókat az új irodalom számára". -- Nyilván, mert sem Benedek Marcell, sem György Lajos, sem Kisbán Miklós nem lett volna kapható arra, hogy kollektivizálási vígjátékokat, antiklerikális bohózatokat írjon az új rendszernek. S folytatódott azzal, hogy ha valaki beállt a táncba, akkor muszáj volt táncolnia. Talán nem mellékes: a táncosoknak olyan juttatásokban volt részük, amelyek feledtették a menet közbeni kellemetlenségeket.

(Perelni Istennel?)

Mottó: "Hiszen, ha jót cselekszel, emelt fővel járhatsz" (1Móz 4,7)

Visszatérve az alázat kérdésére. -- Sütő András segít, hogy a dolgozók széles tömegei is megértsék a Káin és Ábel alapkonfliktusát: "Élet és halál, szerelem és féltékenység, szolgalelkűség és felvetett-fejűség azok a kérdések, amelyekről megpróbáltam olyan drámát írni, mely egyúttal személyes vallomás is a világról és önmagamról." (S. A.: Évek... p. 224.)

"Káin -- a biblikus köztudatban testvérgyilkosként számon tartott gyűlölet -- ugyancsak ellentmondásos jelkép. Túl azon, amit a példázat a tudatunkba sulykolt: a világmindenség legelső fölvetett fejű embere. [Kiemelés tőlem. -- K. P.] És ha valaki egyszer a lehajtottfejűségben a homlokát fölveti: már van mit kezdeni vele a drámában, vagyis a színpadon. Énbennem ott kezdett el a dráma mocorogni, amikor Káinnak ezt a mozdulatát észrevettem. Azután már könnyű dolgom volt. A mozdulatnak a következményeit kellett számba vennem." (Uo., p. 225.)

Ne feledjük, Sütő ezt 1980-ban írta, amikor a kommunista elitben élénken éltek Engels tézisei (a munka szerepe az emberré válásban), és a mennyiségi felhalmozódást követő minőségi ugrás elmélete is divatban volt még. "Egy élet tapasztalatait kellett ťcsakŤ megírnom. Nem egyszerű ez? Mindannyiunk sorsa: az eszmélet, a minőségi ugrás a négykézláb járó ősembertől a teremtés koronájáig is nevezett Emberig. A mitológiába sűrített történet minden emberrel külön-külön megismétlődik, megismétlődhet. Egyebek között ez az egyszeriség [?] figyelmeztet a mindenkori elnyomás iszonyatos voltára. Minden egyes megalázott ember: magának az emberiségnek a megcsúfolása. Az önmagát megalázó pedig ennél is fájdalmasabb visszaesés az Eszmélet szintjéről."

A Biblia nagyon érthetően megírja a fölemelt fej titkát: "5. Kainra pedig és az ő ajándékára nem tekinte, miért is Kain haragra gerjede és fejét lecsüggeszté. 6. És monda az Úr Kainnak: Miért gerjedtél haragra? és miért csüggesztéd le fejedet? 7. Hiszen, ha jót cselekszel, emelt fővel járhatsz; ha pedig nem jót cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik." (1Móz 4,5--7) -- Eddig az idézet, de higgyék el, a Teremtés könyvében a továbbiakban sem esik szó a mindenkori elnyomásról, s annak iszonyatos voltáról.

Korábban megírtam: Sütő az alázat fogalmát nem a Szent Ágoston-i, hanem a marxi-lenini tanok szerint értelmezi. Más dolog az ember ember általi kizsákmányolásáról beszélni és teljesen más a Teremtő előtt lehajtani a fejünket, elfogadni a Szentírás tanításait és Isten ítéleteit. Számomra egy testvérgyilkos soha nem lesz a 'fölvetett-fejűség' szimbóluma! Ha fölveted a fejed, nem leszel bűntelen attól! Ha Sütő így értelmezi Káin példázatát -- lelke rajta... Mint tudjuk: a lét határozza meg a tudatot -- a dráma mondanivalóját pedig az író pártállása. Q. e. d.

(A vitáról)

Az engem ért (szóbeli, meg nem jelent) kritikákra, a nekem címzett üzenetekre csupán annyit válaszolnék: tetszettek volna hozzászólni, igazolni azt, hogy idézeteim hamisak, hogy következtetéseim túlzók vagy vélekedéseim megalapozatlanok. ("Ügyvédi" beszédem amúgyis csak az egyik oldal szemszögéből világítja meg a dolgokat, a döntés szerepét a majdani bíró látandja el...) Tisztában vagyok az írástudó felelősségével, ismerem a leírt szó súlyát, ezért igyekeztem óvatosan fogalmazni és a tények közelében maradni. Megpróbáltam rávilágítani néhány dologra, a rendelkezésemre álló dokumentumok és adatok, valamint az életműből kiemelt idézetek, önvallomás-részletek alapján -- ennyi tellett tőlem. Nem vagyok sem antropológus, sem szociológus, sem esztéta, csupán betanított szellemi munkás (három lexikon munkatársa, sajtóbibliográfus), aki ismeri az erdélyi irodalmi élet szereplőit, végiglapozta hatvan év sajtótermékeit és akinek kb. háromszáz cédulája van Sütő András munkásságáról. A stílusom pedig olyan-amilyen (pamfletet félezret írtam, hermeneutikai szakdolgozatot egyet sem).

Hogy terjengős lett a vita? Ez tagadhatatlan, de nem hiszem, hogy célirányosabb lett volna egy fulmináns cikkel lezárni az ügyet. Ne feledjük: 'kibeszélésnek' indult, a kapu és a postaláda nyitott volt, a szerkesztőség egyetlen hozzászólást sem utasított el, tudtommal minden beküldött írás megjelent, s csak nagyon keveset húztak meg (Nagy Katalin megrövidített hozzászólása utóbb, teljes terjedelmében, megjelent az Erdélyi Naplóban). Hogy néhány kortárs (vagy valamilyen szinten érintett személy) nem kívánt hozzászólni? Ez legyen az ő gondjuk. Mondom: a vita nyitott volt.

Hogy eklektikussá vált a vita? Nyilván, de ez annak is köszönhető, hogy nem az RKP vezette írószövetség irányításával zajlott a vita, nem voltak kijelölt hozzászólók, nem voltak kocsmai intermezzók, sunyi följelentések és előre megfogalmazott ítéletek. Minden a véletlenre és a hozzászólások érveire, tényanyagára, őszinte vagy ködös emlékfoszlányaira volt bízva. Nem a marxi-lenini eszmék mindenek fölötti védelméről, hanem a gerincességről, a kompromisszumok határairól, a hatalom-közeliek kiváltságairól és gőgjéről volt szó. Valamint az utóbbi tizenöt év önvizsgálatot sürgető szándékáról, amelyet többször elhallgattatattak; legelőbb 1990 januárjában szóltak ránk: "a tiszták hallgassanak" (külön köszönet Sipos Gábor leveléért! A Hét, 2005. márc. 31.).

A februártól tartó 'színjáték' sikerét nem tudom megítélni, mert -- szerintem! -- az egészet az olvasók visszafogott érdektelensége kísérte. Mondom ezt azért, mert az erdélyi múlt 'kibeszélésének' igénye és szándéka nem ötvenet, hanem sokkal több hozzászólást kellett volna hogy generáljon. Kérem, ha a kommunizmus pere nem érdekli a dolgozó tömegeket, akkor nincs miért forszírozni. Ám lássátok!

(Az utókor ítéletéről)

"Jól tudom persze: az időre hivatkozó szerzőket ma már nem lehet egymástól megkülönböztetni. Az utókor kegyeiben bízik a lángelme is, a kontár is, a szellemi divatárus is. Az utókor pedig bölcsen hallgat, mosolyog és meghozza majd ítéletét mindannyiunk fölött. Fellebbezési jog nélkül." (S. A.: Erdélyország..., 1. kötet, p. 34.) -- Néhány oldallal hátrább: "Ítész, közönség legfeljebb kizárhat kegyeiből. Bezáratással már nem fenyegethetnek." (uo. p. 40.)

Nincs mit hozzáfűznöm.