Lőwy Dániel

A kolozsvári Concordia zsidó színház története

 

A zsidó színészek és színházi emberek sorsát megpecsételte az 1939. évi IV. tc., amely szerint "zsidó nem lehet színház igazgatója, művészeti titkára, dramaturgja vagy bármely névvel megjelölt olyan alkalmazottja, aki a színház szellemi vagy művészeti irányát megszabja". Ezek szerint zsidó ember vezető színésze sem lehetett valamely társulatnak. [Szigyártó, é.n. 19.]. A kolozsvári színjátszásban 1940 után kialakult helyzetet báró Kemény János emlékezése tárja fel.

A bécsi döntést követő években [...] igen nehéz problémák előtt állottunk, ugyanis a kolozsvári Thália Magyar Színház összetételében pontosan azt a szellemet jelentette, amely Hóman Bálint magyarországi kultuszminiszter szemében a "destrukciót" képviselte [...] a társulat [...] olyan összetételű [volt], melyben zsidók és nem zsidók legnagyobb egyetértésben, kollegialitásban dolgoztak közös célokért. [Kemény János emlékezését idézi Marosi, 1981. 189.] 

Annak ellenére, hogy jogerős szerződés kötötte őket a Thália Rt-hez, a zsidó színészeket el kellett bocsátani. Sok közbenjárással Kemény Jánosnak sikerült Kovács Györgyöt 1940 őszétől 1941 júniusáig színpadon tartania azzal az érveléssel, hogy a prózai darabok nagy részében nem nélkülözhető. Az 1941. október 9-én indult kolozsvári Nemzeti Színház azonban már Kovács Györgyöt sem alkalmazhatta. [Szigyártó, é.n. 8. 19.; Székely, 1994. 395.]

Az állástalan zsidó színészek berlini és budapesti pályatársaik példáját követve zsidó színházat hoztak létre Kolozsváron. Eleinte Hagibbor művészegyüttes, illetve Concordia művészakció néven tartanak előadásokat, majd felveszi a Zsidó Színház elnevezést. [Szigyártó, é.n. 9.; Székely, 1994. 395.] (Hadd jegyezzük itt meg, hogy Concordia néven zsidó művelődési egyesület és klub már a világháború kitörése előtt működött. Székháza az Unió utca 13 sz. alatt volt, 1939-es évi vezetősége pedig: Bíró Andor elnök, Gottlieb József és Guttfried Adolf alelnökök, és dr. Dénes László főtitkár. Tagjai között a kolozsvári közélet és gazdasági élet megbecsült alakjait találjuk: dr. Fischer József ügyvéd, hitközségi titkár, Gottlieb Lajos, Heller Ferenc divatháztulajdonos, dr. Ligeti Sándor író, Rózsa Mór drogista, Schwartz Maxim és dr. Weisz Sándor ügyvéd. [Ghidul, 1939. 168.])

A Forgács Sándor, majd Fekete Mihály által vezetett színtársulat 1941 februárjában alakult és 1944 májusáig működött. Első előadásukat Forgács Sándor rendezésében 1941. február 13-án tartották: Ossip Dimov jiddis nyelvű orosz író Szomorúságának énekese című darabját vitték színre, amit előzőleg Janovics Jenő már 1923-ban bemutatott Kolozsváron. [Halmos, 1998.] Az előadók -- két kivétellel -- műkedvelők voltak, akiket dr. Spitzer Győző ügyvédgyakornok, a Hagibbor Sportegyesület vígalmi bizottságának elnöke mozgósított. Spitzer kérte fel az előadás vezetésére Forgács Sándort, az aradi majd kolozsvári társulat volt vezető színészét. Forgács, aki több mint egy éve állás nélkül volt és az éhezés küszöbén állt, örömmel vállalta a megbizatást. [Szigyártó, é.n. 9.] Szigyártó Sándor érdeme, hogy az előadás teljes szereposztását ismerjük: 

A ház úrnője:                                                  Braun Vera

Szimjoncsik, a fia:                                         Dr. Spitzer Győző

Rizálé, a leánya:                                           Weisz Éva

Sejne, cselédlány:                                         Berkovics Zusi

Hádész, tojásosasszony:                               Herceg Lili

Berle, vízhordó:                                             Simon György

Joské, a fia:                                                    Forgács Sándor

Sájché, kéményseprő:                                   Franck László

Mendl Sachen, házasságközvetítő:           Lebovics Sándor

Első koldus:                                                   Túri György

Második koldus:                                           Schwartzberger Gusztáv

 

Joské, a meghibbant szegény muzsikus szerepét Forgács magas művészi színvonalon alakította. Apját a vízhordót, kitünő beszédtechnikával rendelkező Simon György, az előadás másik hivatásos színésze játszotta. Érdemes röviden elidőznünk afelett, ki volt a többi színész és mi lett mindegyikük sorsa. Braun Vera a Metropol kávéház bérlőjének lánya volt. Weisz Éva, az Egger vegyiüzem tisztviselőnője, deportálásban halt meg. Spitzer Győző a háború után dr. Victor Spătaru néven megyei főügyész lett. Berkovics Zusi, a Sora üzletház elárusítónője volt, túlélte a deportálást és Izraelbe távozott. Lebovics Sándor a hetvenes években hunyt el, Kolozsváron. Túri György a kolozsvári Thália kávéház, majd a legendás hírű Bagolyvár vendéglő bérlőjének volt a nagyobbik fia. Ukrajnai munkaszolgálatban, flekktífuszban halt meg. Schwartzberger Gusztáv munkaszolgálatosként elkeseredésében földhöz vágta lekváros kenyerét. Ezért büntetésből a frontra vezényelték, ahol néhány héttel később elesett. [Szigyártó, é.n. 9.] Herczeg Lili (később dr. Schwartz Lajosné) a svájci csoport tagjaként menekült meg. Ma Livia Sylva néven New Yorkban él.

Miután a Szomorúságának énekese sikert aratott, Fekete Mihály, a nagytekintélyű színész felvette a kapcsolatot Forgács Sándorral, akinek társulata volt. Együtt keresték fel Kemény Jánost, a Magyar Színház igazgatóját, hogy támogatását kérjék a kolozsvári a hivatásos Zsidó Színház megalapításához. Kemény báró már másnap felutazott Budapestre, ahonnan harmadnap a Zsidó Színház megalakulásának engedélyével tért vissza. A nagyobb tapasztalatú Fekete Mihály lett a rövid idő alatt megszervezett társulat igazgatója, a darabokat Forgáccsal felváltva rendezték. [Szigyártó, é.n. 14. 18.]

A társulat mindvégig Kemény János messzemenő támogatását élvezte. Kemény János báró gondoskodott az újonnan létrejött színház anyagi alapjairól, valamint több zsidó származású színészéről is. E válságos években Kemény János az Erdélyi Bank Rt. által folyósított osztalékait a félreállított zsidó írók és néhány általa nagyrabecsült színész között osztatta ki Szabó Lajos művészeti titkárral. A zsidó színházat rendszeresen segítette: darabokkal, díszletekkel, jelmezekkel és kellékekkel látta el. [Marosi, 1981. 190.; Halmos, 1998.; Szigyártó, é.n. 9.]

Előadásait a társulat a Fejedelem utcai Építőmunkás Otthon (később Vasmunkás otthon) színháztermében tartotta, a mai Dobrogeanu-Gherea utca 17. szám alatt. Általában szombati és keddi napokon játszottak, de a sikeres darabokat akár hetente többször is előadták. A színészek maguk árusították az előadás jegyeit, és némely zsidó üzletben is kaphatók voltak. [Lőwy, 2000.; Szigyártó, é.n. 26.]

A társulatnak három meghatározó egyénisége Kovács György (1910--1977), Fekete Mihály és Forgács Sándor volt. Fellépett még az ismert Gróf László (1891--1971) is. A Zsidó Színház színészeinek teljes névsorát és szerepkörét Szigyártó Sándor kéziratos munkájából vettük át. A Széchényi Könyvtár állományában kutatta fel a színlapokat, összesen kilenc szórólap méretű szereposztást. [Szigyártó, é.n.].

A társulatban a következő színészek léptek fel: Arányi Júlia, szerepeit aprólékos munkával előkészítő színésznő, akinek lánya, Könyves Kocsis Ibolya bájos naiva volt, minden szerepével meghódította a közönséget, Füredi József (Arányi Júlia második férje) módszeres felkészülésével új légkört teremtett a színházban, többször rendezett is darabokat, Bárdi (Braun) Teréz (Forgács Sándor elvált felesége), aki minden szerepét művészi gonddal építette fel. Hevesi Miklós mély hangjával és férfias megjelenésével hatott a nagyérdeműre, Szabadkai Margit, Németi István, aki mély orgánumával, megnyerő énekhangjával, mutatós alakjával a hős--bonviván--amorozó szerepkört töltötte be, felesége, Németi Rella, Zobel Rella néven kisebb szerepeket játszott; Woiticzky Elvira, Sugár Jenő, aki a társulat rajongott buffószínésze és tánckomikusa volt. Valamint: Beck Rózsi, drámai és vígjátéki mamák megtestesítője, Katz Lili, Salgó Endre, Simon László és öccse, Simon György, a kitűnő szavalóművész. Váradi Aladár, a társulat komikus színésze volt. Vérbő komikus volt Szabadkay Miklós (Szabadkay József szatmári színigazgató öccse). Kisebb szerepeket játszott Darvas Dezső és a táncos Sándor Andor.

A társulat egyetlen keresztény tagja Felszeghy Mária volt, drámai szerepek alakítója, az akkor ötvenhét éves Fekete Mihály fiatal felesége. (Meg kell itt jegyeznünk, hogy Darvas Anna, Darvas Dezső keresztény felesége is eljátszott egy-egy kisebb szerepet, és a színpadtól a jegykezelésig mindenütt hasznossá tette magát.) Székely Sándor már megjelenésénél fogva is epizódszerepekre volt alkalmas és szépen énekelte a magyar nótát. Kisebb szerepekben lépett fel az aradi származású Rózsa Szidi és a kis vidéki társulatokból érkező Katz Lili. Műkedvelőként léptek fel, több-kevesebb rátermettséggel, de örökké áldozatkészen Szőcs Magda, Bernát Teca, Fülöp Éva, Rosenthal Sándor és Kohn Sándor.

A bemutató előadás A. Berger: Özönvíz című darabja volt, Fekete Mihály rendezésében, aki egyben a bűneit megvalló hírhedt ügyvéd szerepét is alakította. A darab zenéjét Harry Maiorovics szerezte és szólaltatta meg. Molnár Ferenc Az ördög című színműve következett, Fekete Mihály rendezésében. A címszerepet Forgács Sándor játszotta. A nagy sikerrel bemutatott darabok közül említést érdemel: Friedrich Hebbel Juditja, amely a Zsidó Színház talán legrangosabb előadása volt (Holofernes alakítója és a darab rendezője Forgács Sándor volt, Judith szerepét Bárdi Teréz alakította), Bródy Sándor: Lyon Lea (Fekete Mihály élete egyik nagy alakítását ismételte meg Lyon galíciai rabbi szerepében, lányát, Leát, Felszeghy Mária, Konstantin herceget Németi István játszotta), Katona József Bánk Bán és Stefan Zweig Jeremiás (Jeremiás próféta -- Forgács Sándor; a hajthatatlan zsidó király -- Fekete Mihály, a darab zenéjét Harry Maiorovic szerezte). A Jeremiás mindössze egy előadást ért meg, mert a háború éveiben az emberek nem szívesen néztek drámát, a színpadon -- ha csak lehetett -- életvidám, a napi gondokat feledtető darabokat kívántak látni. Márai Sándor Kalandja azonban ismét igényes, nagy belső feszültségű dráma a zsidó színpadon. Szereplői: Forgács Sándor (a Professzor), a Bárdi Teréz (a felesége) és Németi István (Zoltán doktor).

Lengyel Menyhért Tájfunjában Hevesi Miklós, Németi István és Felszeghy Mária aratott jól megérdemelt sikert. Ibsen Kísértetek című drámájának főszerepeit Forgács és Arányi Júlia játszották, és bár az előadás nem hozott kasszasikert, jelentős művészi fegyvertényt jelentett, mert megelőzte a Nemzeti Színház Ibsen előadásait.

1942. farsangján színre vitték Molnár Ferenc három egyfelvonásosát (Marsall, Ibolya, Előjáték a Lear királyhoz,) Fekete Mihály rendezésében és a teljes társulat előadásában. [Weinberger, 1994. 134. 143.; Weinberger, 1995. 251. 253--254.; Grunea, 1997(2).; Halmos, 1998.; Szigyártó, é.n. 25-31.; Lőwy, 2000.]

A társulat kitűnő szavalói gyakran tartottak szavalóesteket. Forgács Sándor és Simon György Ady, Villon, Kosztolányi, Juhász Gyula és Kiss József verseit szavalta. Mellettük Brassai Viktor is fellépett, aki többnyire a saját költeményeit mondta el. [Szigyártó, é.n. 24.]

Több vígjáték is nagy népszerűségnek örvendett. A kortanú visszaemlékezése szerint e vidám darabok lélektani szempontból kedvezően hatottak a háború nyomasztó körülményei között vergődő kolozsvári zsidóságra. [Halmos, 1998.; Lőwy, 2000.]. E műfajban említést érdemel Zágon István Marika c. darabja, amely a Zsidó Színház sorrendben harmadik bemutatója volt (Marika, a bájos parasztlány szerepét Bárdi Teréz alakította, az író szerepét Forgács Sándor, aki egyben a rendező is volt, az író feleségét Felszeghy Mária), Bús Fekete László Jánosa, László Miklós Illatszertára (amelyet Kabos Gyula vitt sikerre), Henry Bernstein A tolvaj című darabja, Vaszary János Angyalt vettem feleségül című vígjátéka (valójában Vaszary Gábor és János testvérpár darabja), amelynek főszerepét Kovács György alakította.

Jelentős anyagi sikerrel mutatták be Lengyel Menyhért Antónia című darabját, amely a franciásított Antoine címmel jelent meg a színlapon. E darabbal jóidőre megszűntek a társulat anyagi gondjai. Fekete Mihály rendezte, Antóniát Arányi Júlia, a búsuló szerelmest Németi István, az angol úr szerepét Füredi József játszotta. Operetteket is előadtak, például Bús Fekete László A hálás kis nő és A nóta vége című szerzeményeit. Az utóbbi báljelenetében Meister Sándor hivatásos kántor énekelt, aki később Torontóban élt.

Később a sikersorozat kabaréműsorokkal és több más, nagy közönségsikerű vígjátékkal folytatódott: Szántó Armand és Szécsen Mihály Gyertyafénynél, Lestyán Sándor Potyautasa és Bókay János A rossz asszony című vígjátéka mind a közönség lelkes fogadtatásának örvendett. A kabaréelőadások közül emlékezetesek maradtak: Szép Ernő Május, Török Rezső Huszárcsók és a Nagy kacagó estek. Ha az utolsó előadások időpontját tekintjük, szinte hátborzongató, hogy a színház a végveszély küszöbén is folytatta működését. Például 1944. február 22-én mutatták be Szilágyi és Márkus Nem leszek hálátlan című zenés vígjátékát, amelyben Könyves Ibolya, Hevesi Miklós, Füredi József, Szűcs Magda és Simon László mellett két nagyváradi komikus is fellépett: Sugár Jenő és Váradi Aladár. A darab 1944.
márciusáig műsoron volt. Végül, úgyszólván a német megszállás előestéjén, 1944. március 7-én a közönség kívánságára felújították Gellért Lajos és Weinréb Ignác Timosa című zenés játékát, amelyben Simon László, Arányi Júlia, Könyves Kocsis Ibolya, Füredi József és Kohn Béla működött közre. Mindkét előadás rendezője Füredi József volt. Jellemző, hogy a darab valamennyi előadására új férfiszínészt kellett beállítani, mivel a fiatalabbakat közben rendre behívták munkaszolgálatra. [Szigyártó, é.n. 30.]

A kolozsvári zsidó színház műsorát cenzúrázták, a bemutatók mégis rendszeresek voltak, mert a város szellemi vezetői között mindig akadt valaki, aki egy-egy akadékoskodó rendőrtiszt betiltását hatályon kívül helyezze. [Halmos, 1998.; Lőwy, 2000.] Minthogy plakátokat nem nyomtathattak, csak élőszóban hirdették meg előadásaikat. Mint már említettük, a szereposztás csak szórólapokon maradt fenn. A társulat színészeinek többsége a német megszálláskor a téglagyári gettóba került, ahonnan Auschwitzba deportálták őket. Kovács Györgyöt később behívták Nagybányára, munkaszolgálatra vezényelték (lásd a Lovak helyett befogva a Don-kanyarnál című fejezetben). Nagybányáról már másnap hazaengedték, elképzelhető, hogy mentesítő papírokat mutatott be. [Erős, 1994. 83.] A deportálások idején -- talán apósa, Kahána Bernát,[1] a Brassói Lapok tulajdonosának közbenjárására és támogatásával -- a Kasztner Rezső szervezte csoporttal kijutott Svájcba. [Senkálszky, 1998.] Szigyártó Sándor értesülései szerint Kovács Györgyöt Kemény János váltotta ki a munkaszolgálatból és ugyanő inézte el, hogy a svájci csoportba kerüljön. [Szigyártó, é.n. 10.] 1946-ban Kemény János Luzernből hívta őt haza. [Marosi, 1981. 197--198.] Hosszas tépelődés után Kovács György hazatért és az erdélyi színjátszás vezéregyénisége lett. "Szerzője lehettem -- vallja büszkén Sütő András. -- Varázslatos színészi egyénisége úgy fölhangolta, erősítette, hogy ezzel meghatározta az egész előadás dinamikáját, [...] a kristály változatosságával [ragyogott] a színpadi művészetnek minden válfajában, korok, irányzatok stílusok szerint, elvetvén minden divatkövetelményt, szemellenzős kizárólagosságot." [Sütő, 1997. 136--143.]

A kolozsvári Magyar Színház háború utáni újraindulásakor Kőmíves Nagy Lajos visszahívta a társulathoz a méltánytalanul elbocsátott Gróf Lászlót. (Kőmíves Nagy megrendítően szép levelét lásd a Lecsendesül a lobogó vihar című fejezetben.)

"Ezek a megalázott színészek még akkor is szolgálták a magyar kultúrát, amikor már kimondták a halálos ítéletet mindazokra, akik a ťbélyeges sereghezŤ tartoztak, beleértve Janovicsot is!" -- írja Szinberger Sándor [Szinberger, 1997. 18-19.]

A színészek nagy része elpusztult a háborús meghurcoltatásokban. Forgács Sándor, akinek "művészete a csúcsokat ostromolta" (Kötő József képe) Auschwitzban pusztult el. [Szinberger, 1997. 20.] Simon László a varsói gettólázadás áldozata lett. Nevét emléktábla őrzi Nagyváradon, a Iosif Vulcan utca 11. sz. alatti ház bejárójában. Füredi József nem tette fel a sárga csillagot és megpróbált elrejtőzni, ám szomszédja feljelentette. Örökre híre veszett. Deportálásban pusztult el Székely Sándor. [Szigyártó, é.n. 20. 23.]

A Concordia színészi gárdájából túlélték a háborút: Fekete Mihály, Kovács György, Sugár Jenő, Arányi Júlia és Darvas Dezső (akik nyugdíjazásukig a sepsiszentgyörgyi társulatnál dolgoztak). 1960-ban Arányi Júlia kivándorolt Izraelbe, és Naharián magyar nyelvű színicsoportot irányított. [Székely, 1994.] A deportálást túlélő Sándor Ernő és Simon György Nagyváradon élt, (utóbbi 2001-ben hunyt el); Hevesi Miklós, akit Kőműves Ilona, a Nemzeti Színház tagja bújtatott, a város felszabadulása után a kolozsvári magyar társulathoz szegődött, a Tordai úti zsidó temetőben nyugszik, de sírjának helye ismeretlen. Megmaradt a keresztény Felszeghy Mária is. [Grunea, 1997(2).; Szigyártó, é.n.]. Könyves Kocsis Ibolya 1945-ben szerelmi bánatában öngyilkos lett. [Szigyártó, é.n. 20. 23.] A kolozsvári születésű Bárdi Teréz (Braun Dincsi) 1948-1967 között a nagyváradi társulat tagja volt. Kolozsváron hunyt el 1987-ben, nyolcvan éves korában. [Székely, 1994.]

Fekete Mihály 1944 novemberében felvállalta a színház átmeneti vezetését. Ő rendezte a háború elvonulása utáni első bemutatót, Farkas Imre Iglói diákok című vígjátékát, amelynek bemutatója november 7-én volt. 1945. január 20-án a Kolozsvárra hazatért Janovics Jenőt nevezték ki színigazgatónak. [KMSz, 1992. 133.] A háború után Fekete Mihály a kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja maradt. "Ha a szavunk nem tiszta, a lelkünk sem lehet az!" - volt a színész egyik szép mondása [Sbârcea, 1980. 214.]. 

Könyvészet: 

Lőwy, 2000. 

 Lőwy Dániel: A kolozsvári Concordia zsidó színház története. In: Múlt és Jövő 2000. 1. sz. 75-79. old.

Marosi, 1981. 

 Marosi Ildikó: A rejtőzködő lélek. Kemény János hagyatékából. In: Régi és új Thalia -- A Hét évkönyve 1981. 186--202. old.

Senkálszky, 1998. 

 Senkálszky Endre érdemes művész szóbeli közlése Lőwy Dánielnek, Kvár, 1998. jan. 8-án.

Sütő, 1997. 

Sütő András: Kovács Györgyről, akinek szerzője lehettem. In: Egy kisebbség kisebbségei. Erdélyi Könyv Egylet, Stockholm, 1997. 136--143. old.

Szigyártó, é.n. 

 Szigyártó Sándor: A kolozsvári zsidó színház, Kézirat (év nélkül).