nyomtat

megoszt

Erdély a Históriában
BÁRDI NÁNDOR (összeáll.)
Egyed Ákos

Egyed Ákos

Erdély paraszttársadalma

 

A polgárosodás jellemzői

A jobbágyfelszabadítás előtt Erdélyben a parasztság fogalma általában a jogilag alávetett rétegeket: a jobbágyokat és zselléreket ölelte fel. A szabad földművelő kategóriákra e fogalmat nem használták. 1848 után azonban, mivel a különböző paraszti-földművelői rétegek közti jogi válaszfalak leomlottak, paraszt szavunk tartalma kibővült. Most már beletartoztak mindazok, akik állandó jelleggel foglalkoztak földműveléssel, és paraszti életmódot folytattak. Vagyis a volt jobbágyság és zsellérség mellett a korábbi szabad kategóriák: szabad székelyek, szászföldi szabad szászok és szabad románok, privilégiumukat elvesztett szegényrendű kisnemesek, valamint a román és székely határőr családok döntő többsége.

Egységes mérce, szabad tulajdon

Ezt az egységesítő társadalmi folyamatot előmozdította – a jogi megkülönböztetések eltörlése után – a polgári földtulajdon létrejötte és megszilárdulása. Ha korábban más és más megterhelés volt jellemző az egyes földtulajdon-kategóriákra – közismert, hogy más megterhelése volt a jobbágyföldnek és ismét más például a székely határőri birtoknak stb. –, most az adórendszer egységes mércét alkalmazot, privilégiumokat nem ismert a paraszti földtulajdont illetően. S mivel a korábbi jogi állapotok megszűntek, a parasztság nagy része Erdélyben földtulajdonos szabad polgár lett. Az erdélyi és magyarországi paraszti tulajdonviszonyok közt az volt a lényeges különbség, hogy Erdélyben kisebb volt a birtok nélküli kategória aránya, mint Magyarországon, valamint hogy a történeti Erdélyben a földesúri nagybirtok sokkal kisebb területet foglalt el. Bizonyos vidékeken a paraszti földtulajdon meghaladta a 90%-os arányt.  Mindezek miatt a történeti Erdélyben erőteljesebb kisbirtokrendszer jött létre, mint Magyarország alföldi részein.

Az egységesülési folyamattal egy időben a parasztság körében új tagozódás, rétegződés is végbement. Ezt részben a földtulajdon szabad forgalma, adásvétele, részben a gazdálkodás területén lejátszódó változások segítették elő. Miközben a parasztság egy része megerősítette helyzetét a társadalmi struktúrában, az elszegényedés folyamatáról is beszámolnak a történeti források. Mindkét folyamat a paraszti polgárosodás eredménye volt, bár más-más pólusán mentek végbe.

A parasztgazdaságok típusai

A gazdaságtípusokat, a birtokolt föld nagysága mellett, annak minősége, a gazdasági felszerelés, a gazdálkodás rendszere, a modern közlekedési eszközöktől való távolság s főként a gazdálkodás jövedelmezősége határozta meg.

Erdélyben az 1-5 holdas ún. törpegazdaságok voltak túlsúlyban. Ez a kategória nagyrészt természeti gazdálkodást folytatott, különösen a domb- és hegyvidéken. A Huszadik Század egyik munkatársa így írt róluk: A parasztság háztartása általában teljesen zárt, naturálgazdálkodás. Az emberek általában mindent a maguk háztartásában állítanak elő, a nemzetközi cseregazdaságot itt egyedül az ablaküveg, a petróleumlámpa, az ekevas, a cukor, a hering és a szesz képviseli.” Ez a jellemzés kétségkívül az erdélyi törpegazdaságok zöméről általában elmondható volt. De ez a gazdaságtípus is eladott egy-két állatot, hogy az adófizetéshez szükséges pénzt előteremtse, s a háztartások legszükségesebb kellékeit megvásárolhassa, a pénz nagyobb részét azonban bérmunka vállalásával keresték meg.

Az alföldi részekre, a folyóvölgyekbe, de mindenekelőtt a városi övezetekbe települt 1-5 holdas kategória már nem teljesen naturális típus. A kereskedéssel foglalkozók, például a Kolozsvár melletti hóstátiak, a Brassó melletti bolgárszegiek, a Nyárád melletti dinnyés és zöldségtermelő falvak nagyrészt piacra termeltek, így árutermelő kisgazdaságokat képeztek. Ilyen piacozás és árutermelés fokozottan volt jellemző a 6-20 holdas gazdaságokra, a 20-100 holdasok pedig rendszeresen termeltek a szélesedő felvevő piacok számára.

A kortárs köz- és agrárgazdászok számításai szerint Kolozs megyében a gazdaságoknak 1/4-e termelt rendszeresen eladásra, Szolnok-Doboka megyében 25-60%-a a vidék fekvése s adottságai szerint. Ha az 1/4-et átlagosnak fogadjuk el, akkor a következő eredményre jutunk: Erdélyben a századfordulón a gazdaságok 20-25%-a a viszonylag fejlett kisárutermelő típushoz tartozott, a parasztgazdaságoknak mintegy 30%-a viszont csak akkor vitt piacra terméket, ha a családi szükségleteken túl fölösleges maradt (vagy ha a szükség rákényszerítette, hogy a családi tartalékból is eladjon valamennyit). A többi, az összes gazdaságoknak mintegy a fele pedig naturális, részben önellátó, de jövedelmének kiegészítésére bérmunkát vagy ún. mellékfoglalkozást vállaló gazdaság volt.

A piac átrendező szerepe

Bár a naturális gazdaságok aránya igen magas lehetett, látnunk kell, hogy a század első feléhez viszonyítva, amikor a piacra termelő gazdaságok aránya nem haladhatta meg a 10%-ot, a haladás jelentős. A piac tehát egyre nagyobb szerephez jutott a gazdaságok felét illetően. Mivel Erdélyben viszonylag kevés volt az árutermelő nagygazdaság – itt inkább erdő- és legelőterületet tartott kezén a földesúri nagybirtok –, a gyorsan fejlődő nagyvárosok lakosságát, valamint a kiterjedt bányavidékeket vágómarhával, baromfival, tojással, tejtermékekkel, zöldséggel és gyümölccsel nagyrészt a paraszti gazdaságok látták el. Kolozsvár, Brassó, Nagyszeben, Nagyenyed, Marosvásárhely, a Zsil-völgye bányászhelységeinek felvevő piaca befolyásolta a paraszti árutermelés szakosodását is (az ún. zöldség- és gyümölcszónák kialakulása).

A vasúthálózat kiépülése viszont a korábbi zárt vidéki piacok átrendeződéséhez vezetett. Míg a vasúti korszak előtt például Gyulafehérvár hetivásárán az árak aszerint alakultak, hogy a mócvidéki lakosok szekérkaravánjai megérkeztek-e vagy sem (akik családi szükségletre felvásárolták az árut), a vasutak megnyitása után a gabonakereskedők és nagymalom-tulajdonosok megbízottai is jelen voltak a piacon, és ezek kereslete határozta meg az árakat. A fejlődő élelemiszeripar, a malomnagyipar, a cukor- és tejgyárak további szakosodást követeltek a paraszti termeléstől. A barcasági (Brassó-vidék) parasztság árutermelésének gyorsuló ütemét a brassói cukor- és vajgyár okozta. A Nyárád vidékének falvai, az ún. Murokország (Lukafalva, Ilencfalva, Fintaháza, Szentmiklós, Karácsonfalva és mások) felkarolásával kezdődött. E falvak piaca főként Marosvásárhely volt, de szekereikkel messzebbre is elhordták termelvényeiket.

A vasúthálózat kiépítése után az elszigetelődött vidékek árutermelésében visszaesés következett be. A Háromszék és Udvarhelyszék találkozási pontján lévő s a vasúttól távolabb fekvő Erdővidékről jelentették a századfordulón: E vidékről Brassóba, Udvarhelyszékre szállítván a gabonát, a szállítási költség  jövedelmi többletet, azaz a nyereséget felemészti.” Az ilyen és ehhez hasonló tájakon az árutermelő gazdaságok aránya lényegesen kisebb volt, mint azokon a területeken, amelyeken áthaladt a vasút.

A nyereségből újabb föld

A piacozó, kis vállalkozásokba bocsátkozó, esetleg kupeckedő gazda bevételének nagyobb részét, sőt gyakran az egészet arra fordította, hogy még egy parcella földdel gyarapítsa a családi vagyont, és erre még kölcsönt is szívesen vett fel a banktól. A földszerzés az önellátást, a család jövőjének biztosítását szolgálta, néha az árutermelés bővítését is. A több föld jobb helyet jelölt ki a falu társadalmában a családnak, tehát státusszimbólum is volt. Az ezután fennmaradó összeget a parasztgazdák egy része jobb eszközök vásárlására vagy értékesebb állat beszerzésére használta fel. Ebben a szászföldi gazdaságok jártak az élen, egyrészt, mert Brassó és Szeben piaca, fejlett élelmiszeripara számára érdemes volt termelni, másrészt mert a gazdakörök, a szász gazdasági egyesületek kedvező feltételeket igyekeztek biztosítani a mezőgazdaság modernizációjához. Ha nem is éppen ilyen arányban, de az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület is kezdeményezett hasonló akciókat. A gazdálkodás modernizálásában a Székelyföldön Háromszék járt az élen, valamint a Marosvásárhely környéki falvak.

Lassú polgárosodás

A gazdaságok pénzjövedelmeinek növekedése, a polgárosodó környezet az életmódra is hatással volt. Különösen az 1880-as évektől figyelhető meg a falu életvitelének módosulása, lassú polgárosodása. Az átalakulást a falukép változása mutatta a külső szemlélőnek. Az anyagi gyarapodás, de az igények növekedése is a lakóházak építési módjában volt a legfeltűnőbb. A történeti forrásokban olvasható-látható a házak méreteinek a megnagyobbodása, gyorsan terjedt a tégla, kő és a cserép felhasználása az építkezésben. A bútorzat, a lakásbelső is átalakulóban volt.

A változás során a még mindenhol túlsúlyban levő hagyományos paraszti életmódba polgári jellegű, városias elemek kerültek. Ez a paraszti viseletet sem hagyta érintetlenül. A jobbágyfelszabadítás előtt a ruházat majdnem egészen házi-ipari termék volt. A századfordulón újabb és újabb falvak, sőt egész vidékek hagyták el részben vagy egészben a házilag előállított népviseletet és öltözködtek bolti holmikba. Ebben a folyamatban nem kis szerepe volt a városi cselédkedésnek. Székely lányok például nagy számban szegődtek el házicselédnek Brassóba, Kolozsvárra, Budapestre, Bukarestbe és máshova. Abban az időben a lapok sokat írtak az ún. székely cselédkedésről, annál is inkább, mivel ez néha lánykereskedelembe csapott át. A tipikus mégis az volt, hogy egy idő után a lányok visszatértek a szülőfaluba, és férjhez mentek. A városból aztán divatos, városias szabású ruhában mentek haza, otthon a divatot egyiktől eltanulta a másik” – írta a Magyarság 1902-ben.

Újság- és kalendáriumolvasás

A polgárosodás egy másik forrása az iskola volt. A 19. század utolsó harmadától az elemi oktatás általánossá vált, bár nem minden tanköteles gyermek látogatta az iskolát. 1890-ben a történeti Erdély 2568 falujából és községéből 2315-ben működött iskola, 211 falu más településsel közösen tartott fenn iskolát, mindössze 42 falu maradt teljesen iskola nélkül. Voltak vidékek, ahol a polgári iskolák látogatása is gyakori kezdett lenni, főként a szász és székely falvakban. Az írni és olvasni tudás terjedésével párhuzamosan növekedett az újságolvasás. Az osztrák-magyar dualizmus kora, különösen pedig a századforduló, a civilizáció terjedésének a korszaka volt Erdélyben is, és ez a falusi viszonyokat sem hagyta érintetlenül. Ez nemcsak a szász és magyar településekre vonatkozik, de igaz a románok lakta falvakra is.

A román parasztság elsősorban a volt Királyföldön, valamint a korábbi határőrövezetben polgárosodott mind a gazdálkodás, mind az életmód terén. Orláton (Szeben megye) az idősebb román lakosok inkább kalendáriumot olvastak, de a fiatalok már újságot. A közösségi könyvtárnak 250 kötet könyve volt, a Foaia Poporului (Népújság) 15 példányban járt a faluba. Az erdélyi románok kulturális egyesülete 430 községi könyvtárat tartott fenn.

A századforduló az egyesületek alapításának kora. Székelykeresztúron, ebben a székely-magyar földművesek által lakott mezővárosban kilenc egyesületet alapítottak, a Torda-Aranyos megyei Bágyban (a régi Aranyosszék) olvasóegylet, dalkör működött. Arad, Bihar, Szatmár megye keleti területein is mind több szocialista olvasókör jött létre.