Reformkor

néven a magyar történelemben nagyjából az 1830-1848 közötti időszakot szokták emlegetni. A társadalmi-gazdasági felzárkózást sürgető nemzeti-liberálisok és a Bécshez hű konzervatívok, majd a "fontolva haladó" újkonzervatív irányzat képviselői között zajló közéleti disputa nem kerülte el a Székelyföldet sem. Bár a logika azt diktálná, hogy a privilégiumaikat mindig féltve őrző székelyek a konzervatív oldalt erősítették, a korabeli források itt is az ún. haladók és maradók élénk pártcsatáit rögzítették. Nem tudjuk még pontosan, mi határozta meg az egyes székek lakósságának preferenciáit e küzdelemben, sejtjük csupán, hogy a liberálisok által fölényesen uralt Udvarhelyszéken egyes helyi közéleti vezetők, így a "haladók" élén álló Pálffy János és Bethlen János személyes karizmája játszott fontos szerepet. A széki közgyűlések addig hallatlan mértékben megélénkültek: a magyarság nemzeti küzdelmeit, a gazdasági és közigazgatási kérdéseket, az úrbéri törvény élénk vitáját nagy érdeklődés övezte, a széki vezetők, országgyűlési képviselők választása szinte mindig kis helyi csetepatékat eredményezett (amiben olykor szerepet játszott a beetetés-itatás sajnálatos módszere is).

Míg a közéletben érdekelt réteg legtöbb képviselője - a retorika szintjén legalábbis - kényesen vigyázza a székely kiváltságokat, a Székelyföld társadalmának jelentős része egyre több jelét adja annak, hogy ha kénytelen-kelletlen is, de elkezdett felkészülni egy minden eddiginél keményebb modernizációs korszakváltásra.

A XIX. század első felének székely művelődési élete a készülő nagy társadalmi-gazdasági átalakulások korának egyik előhírnöke. Gerincét, akár a korábbi századokban, a jelentősebb iskolák alkotják: a marosvásárhelyi- és székelyudvarhelyi református kollégiumok (utóbbi 1830-ban emelkedik "akadémiai" rangra, válik felsőoktatási intézménnyé), a székelyudvarhelyi és csíkszeredai katolikus gimnáziumok, illetve 1794-től az unitáriusok székelykeresztúri gimnáziuma. Az új eszmék, a felvilágosodás és a reformkor gondolatvilága terjesztésében a protestáns kollégiumok professzorai voltak az élenjárók, bár igazságtalanság volna ezt az érdemet elvitatni például az udvarhelyi katolikus gimnáziumban 1817 és 1822 között tanárkodó Zsombori József kanonoktól. És szintén a kollégiumok diákjai alakítják az első olvasó társaságokat (az udvarhelyi reformátusok kollégiumában 1833-ban, a marosvásárhelyiben 1834-ben, a keresztúri unitárius gimnáziumban 1837-ben), hogy hamarosan a művelődési egyletek száma erőteljesen kezdjen növekedni az egész Székelyföldön, városon és falun egyaránt. A református kollégiumok falai közt, illetve ezek közelében ácsolják az első "jádzó szineket" (a mai értelemben vett, függönyös-kulisszás színpadokat), és kezd kibontakozni - a tanárok és diákok közös munkája nyomán, ám az egész település meg környéke "mulattatására" - a világi színjátszó mozgalom.