nyomtat

megoszt

Huszonkét év — az erdélyi magyarság politikai története 1918. december 1-től 1940. augusztus 30-ig -
Mikó Imre

ELÕSZÓ

A "huszonkét év" ma már fogalommá vált a magyar politikai irodalomban, de egy évvel a bécsi döntés után sem látott még napvilágot olyan összefoglaló tanulmány, mely az erdélyi magyarság kisebbségpolitikai történetét a közírás módszereivel tárná a magyar közönség elé. Az itt következő fejezetek ezt a hiányt szeretnék pótolni.
A kisebbségi történetírás és a napi politika határmesgyéjén elég nehéz megtalálni azt a pontot, ahonnan a közelmult már történelemnek látszik, a két évtizeddel ezelőtt lezajlott események pedig még mindig elevenen élnek. A szereplők nagyrésze ma is jelentős közéleti szerepet játszik, a tettek és mulasztások felett pedig még nem mondta ki ítéletét a magyar történelem. Mégis Erdély román uralom alatt töltött huszonkét éve olyan befejezett egészet képez, amit jól át lehet tekinteni, ha a tiszta látást nem homályosítja el semmiféle önigazolási szándék, sem pedig a ma annyira divatos mártír-szemlélet.
A trianoni szerződéssel Magyarországtól Romániához csatolt részek huszonkét éves politikai története Öt fejezetre osztható. Az első a magyarság magára találásával és a Magyar Szövetséggel folytatott kísérletekkel telt el. Utána megalakult a Magyar Párt és a politikai paktumok segítségével beilleszkedett a román államkeretekbe s biztosította magának a magyarság közjogi képviseletét. A harmadik fejezetben már a saját lábán járó Magyar Párt az ország második legnagyobb parlamenti pártjává nőtte ki magát és fel tudta venni a küzdelmet a román demokráciával. A gazdasági válságból kilábalva azonban Erdély magyarsága a reviziós és revizióellenes nemzetközi harc kereszttüzébe kerül s ebben felmorzsolódik minden, amit addig építeni sikerült. Nagy-Románia fejlődéstörténetének utolsó éveiben a kisebbségek is kénytelenek beilleszkedni a királyi diktatúra rendszerébe, de az új alkotmányos rend sem tudta megállítani azt a bomlási folyamatot, mely Csehszlovákia feloszlásával indult meg és Besszarábia megszállása után Észak- és Kelet-Erdély visszatéréséhez vezetett.
Az elmult huszonkét év alatt nemcsak kifelé, hanem befelé is sok küzdelmet folytatott az erdélyi magyarság. A magyar közéleten végigvonul a haladóbb és a hagyományokhoz ragaszkodó, az aktivista és az ellenállást hirdető irányzatok kettőssége, a Néppárt és Nemzeti Párt. ellentéteitől kezdve a reform-csoport radikalizmusán át egészen a Magyar Párt és a Magyar Népközösség meghasonlásáig. Ezekkel szemben igyekeztem a legszigorúbb tárgyilagosságot megőrizni. A kisebbségi történetírás szempontjából csak az lehet az értékmérő, hogy mennyiben erősítette egyik vagy másik irányzat a magyarság ellenálló erejét kifelé és mennyiben tette a politikai front mögött belterjesebbé az erdélyi magyar életet.
Ugyanilyen tárgyilagosságra törekedtem a román kormányzattal folytatott küzdelmek leírásánál, bár a tárgyilagosság ezen a téren már kiment a divatból. Politikailag érett nemzetnek azonban még háború idején is tisztán kell látnia, a román kormányok magyarellenes politikája pedig a tények bizonyító erejével önmaga helyett beszél. A román néppel szemben semmiféle elfogultság sem vezet és ma épen úgy, mint kisebbségi sorsban, a két nép közötti együttélés lehetőségének megtalálását tartom nemzetiségi politikánk egyik legfontosabb feladatának.
Õrizkedtem a "morbus minoritatis" egy másik tünetétől is, ami most utólag azoknál jelentkezik, akik szeretik kiszínezni mindazt, ami velük történt és a sötétség hatalmaival harcoló Bayard lovagnak képzelik magukat. Pedig a kisebbségi életforma tele volt gánccsal és félelemmel, botlásokkal és megalázkodással s ha közben olyan tulajdonságok fejlődtek ki az erdélyi magyarságban, amik a többi magyarokból hiányoznak, az azért van, mert kisebbségi sorsban többet kellett dolgozni és jobban össze kellett tartani, hogy a "családdá alakult" erdélyi magyar közösség átvészelhesse ezeket a nehéz időket.
Az erdélyi magyarság román uralom alatt töltött huszonkét éve páratlan nevelőiskola volt annak számára, aki azt végigküzdötte. De a román kormányok kisebbégi politikája is intő példa mindenkinek, aki a népkisebbségi kérdéssel szembekerül: hogyan nem kell nemzetiségi politikát csinálni soknyelvû országban! S ha ezt a munkát valakinek ajánlani kellene, akkor annak a sok névtelen magyarnak ajánlanám, akikről ebben a könyvben név szerint nem történik említés, de akik a kisebbségi sors megpróbáltatásait vállalták és kitartással viselték. Ha az erdélyi magyarság kisebbségi történetének nem lettek volna ismeretlen katonái, semmiféle háború, vagy döntés sem tudta volna Erdélyt ismét összeforrasztani Magyarországgal.

Ugrás az oldal tetejére