BÁRDI NÁNDOR (összeáll.)
Szász Zoltán
Románok az újkorban
A görög katolikus egyház iskoláinak keretében fejlődött ki a románság rendi nemzetként való elismertetéséért folyó harc ideológiájaként a románok római eredetének (ez változott később az ún. dáko-román elméletté) tana, melyet S. Micu-Klein, G. Sincai és P. Maior nyelvészeti-történeti munkái alapoztak meg a 18-19. század fordulóján. Az 1848. évi forradalom idején a románság papi-ügyvédi vezető rétege lelkesen fogadta a jobbágyfelszabadítást, de ellenezte Erdély különállásának megszüntetését, s a magyar nemzeti törekvések ellenében a maguk nemzetté válásának biztosítékát a Habsburgok oldalán keresték. Az a tragikus, sok áldozattal járó polgárháború, mely Erdélyben magyarok és románok között kitört, sokban meghatározta mindkét nép nemzettudatának további alakulását. A román értelmiség a század második felében a magyar hegemóniától látta veszélyeztetve a románok nemzeti létét, a magyar politikusok viszont a románok nemzeti önállósodásától Erdély esetleges elszakítása miatt féltek. Az 1867.évi osztrák-magyar kiegyezést, Erdély unióját a román politikusok jelentős része elutasította, vagy legalábbis kritikus állásponton maradt. Az ún. passzivista ellenállásnak, majd 1905. után az aktivista politikának kevés kézzelfogható eredménye volt, annál fontosabbnak bizonyult viszont a román társadalom gazdasági-kulturális megszervezésére irányuló tudatos tevékenység, amelyhez a kapitalista fejlődés és a gazdasági liberalizmus kedvező feltételeket teremtett.
A dualista kormányok elnyomó nemzeti politikája ellenében védőbástya volt a két autonóm román egyház, vagyonával, iskoláival, világiaknak is beleszólást biztosító szervezetével. Csupán 5 román gimnáziumi és egy felső kereskedelmi iskolából állt középfokú oktatásuk, ezt néhány leányiskola és 6 tanítóképző egészítette ki. A tömeges analfabétizmus felszámolása azonban megindult, s a hittudományi főiskolákon és (magyar) egyetemeken 1910-ben közel ezer román diák tanult. Ezek tanulmányait román kulturális alapok (pl.Gozsdu-alapítvány), bankok, vagyonközösségek támogatták. A 20. századra a híres nagyszebeni kultúregylet, az ASTRA a románság központi kulturális irányító szervezetévé vált. A román bankok szövetsége (Solidaritatea) ugyancsak szorgalmazta, hogy tagjai a kultúra pártolására áldozatokat hozzanak. A századelőn jórészt e bankok közreműködésével szaporodtak el a románok földvásárlásai, s a pusztuló magyar középbirtokból, még inkább a saját parasztságuk kizsákmányolásából igyekeztek megerősíteni azt a saját nemzeti „középosztályt”, amely a dualizmus végére már észrevehető gazdasági és számottevő politikai erővé növekedett.