A hím nagy fakopáncs tarkóját piros folt dísziti
Nagy fakopáncs tojó
| Román név | Ciocănitoare pestriţă mare |
| Angol név | Great Spotted Woodpecker |
| Tudományos név | Dendrocopos major |
| Rendszertani besorolás |
| Harkályalakúak (Piciformes) rendje |
| Harkályfélék (Picidae) családja |
| Jellemző méretek |
| Hossza (cm) | 23-26 |
| Szárnyfesztávolság (cm) | 38-44 |
| Tömeg (g) | 70-100 |
| A faj éneke | play |
| Európai elterjedés | Európai elterjedés |
| IUCN globális státusz | Nem veszélyeztetett |
| Európai trend | Növekvő |
A nagyobb méretű fakopáncsokhoz (= túlnyomórészt fekete-fehér színezetű harkályok) tartozik. A nagyméretű, fehér vállfoltja és csíkozatlan teste jól elkülöníti a fehérhátú- (D. leucotos) és kis fakopáncstól (D. minor). Sapkája fekete, fehér arcoldalán összefüggő fekete sáv nyúlik a tarkóig. Hasoldala fehér, az alsó farokfedők élénkpirosak. Az öreg hímek tarkóján piros folt van, ami a tojóknál hiányzik; a fiatalok fejteteje teljesen piros és az alsó farokfedőik halványpirosak.
Főleg rovarokkal táplálkozik, bár télen nagy mennyiségű fenyőmagot fogyaszt. Ügyesen kapaszkodik a fák törzsén, farkát támasztéknak használva, csőrével a fa kérgét kopogtatva a kéreg alatt megbúvó rovarok után keresgél. Korhadt fákban akár 10 cm mély üregeket is tud vágni csőrével, hogy a fafúró bogarakat és azok lárváit kiszedegesse. Nyelvét akár 4 cm-re ki tudja nyújtani, mellyel szigonyszerűen felnyársalja a puha testű zsákmányállatokat. A keményebb rovarok a ragadós nyál miatt hozzáragadnak a madár nyelvéhez. Leginkább magányos és agresszív madarak, bár csoportosulhatnak táplálékban gazdag helyeken. Változó méretű territóriumot védenek. A déli, nyugati és közép-európai populációk nem vonulnak, míg a keleti és boreális populációk rövidtávú vonulók. Jelentős vándorlás fordulhat elő fenyőerdőkben a kevés magot termő években.
Monogám párzási rendszerben élnek, a párok akár három évig is együtt maradhatnak, bár az évenkénti partnerváltás is gyakori. Mindkét nem részt vesz a fészkelő odú kialakításában, a költésben és a fiókák etetésében. A dobolás a legfontosabb kapcsolattartó jelzés párválasztás esetén és territóriumukat is ezzel jelzik. Egy fészekaljat raknak évente, mely 4-7 fehér tojásból áll.
A nagy fakopáncs úgy kerüli el a más harkály fajokkal való versengést, hogy a fák felső részében tartózkodik leggyakrabban vagy a vékony ágak körül, míg a többi faj a fák alsó felét részesíti előnyben. Minden típusú erdőben megtalálhatóak, de faültetvények, parkok, kertek és magányos facsoportok környékén is találkozhatunk velük. Legnagyobb populációikat idős ártéri erdőkben (kőris-szil-tölgy ligeterdők) és gyertyános-tölgyesekben, bükkösökben találjuk. Bár előnyben részesíti a halott fákat, érintetlen, öreg mérsékelt övi erdőkben (pl. a lengyelországi Bialowieza Nemzeti Park) sem feltétlenül nagyobb állományuk, mint az erdészeti tisztítómunkákkal alakított erdőkben.
Az elterjedési terület határa az északi tajga-vonal, délen a Földközi-tenger régiója, nyugaton Nagy-Britannia, keleten Mongólia északi része. A nagy fakopáncs elterjedési területének fele Európában található, itt a faj nagyon gyakori fészkelő fajnak számít. Nagyon nagy állománymérete stabil vagy növekvő Európa szerte, több mint 12,000,000 párra tehető. A legnagyobb nagy fakopáncs-sűrűség Németország, Franciaország, Csehország, Lengyelország, Fehéroroszország és Románia területén található.
Hazai elterjedés és állományméret
340-460 ezer párra tehető hazai állományuk.
Érdekes tudományos kutatások a fajjal kapcsolatban
Egy lengyel kutató a Wielkopolski Nemzeti Parkban tanulmányozta a nagy fakopáncs hímek és tojók viselkedését téli periódusban, mikor a madarak a táplálékbőség miatt (az erdeifenyőknek sok tobozuk volt) nem viselkedtek territoriálisan. Bár mindkét nem jórészt fenyő-magvakkal táplálkozott és hasonló területeken kereste az élelmet, jelentős különbséget találtak a két nem táplálkozási szokásaiban. A hímek sztereotipikusan táplálkoztak, mindig ugyanazon a helyen és mindig fenyő-magvakat fogyasztva. A tojók sokkal mozgékonyabbak voltak, különböző módszerekkel és változatosabb helyeken jutottak táplálékhoz. Ezeket a viselkedésbeli különbségeket a kutatók a hímek által dominált szociális rendszerrel magyarázták, ahol a nőstények rá voltak kényszerítve az alternatív táplálkozási formákra (Osiejuk 1994).
Internetes olvasnivaló a fajjal kapcsolatban
BirdLife International 2004. Birds in Europe: population estimates, trends and conservation status. BirdLife Conservation Series No. 12, Cambridge, UK.
Hagemeijer, W.J.M., Blair, M.J. 1997. The EBCC Atlas of European Breeding Birds. Their Distribution and Abundance. T & AD Poyser, London
Osiejuk, TS. 1994. Sexual dimorphism in foraging behaviour of the great spotted woodpecker Dendrocopos major during winters with rich crops of Scotch pine cones. Ornis Fennica 7: 144-150
Perrins, C. (ed.) 1998. The complete birds of the Western Palearctic on CD-ROM, version 1. Oxford University Press;
Svensson, L. és Grant, P. J. 2002. Madárhatározó. Európa és Magyarország legátfogóbb terepi határozója. Park Könyvkiadó, Budapest
