Fenesi Annamária, Szabó D. Zoltán

   á ă â é í î ó ö ő ş ţ ú ü ű
kulcsszavak (hu)1bcdefhkmnrstv
index alfabetic (ro)1bcfglmnprsuv
keywords (en)1bcefghjlmpqrstwy

Nagy fakopáncs

A hím nagy fakopáncs tarkóját piros folt dísziti
Nagy fakopáncs tojó
Román névCiocănitoare pestriţă mare
Angol névGreat Spotted Woodpecker
Tudományos névDendrocopos major
Rendszertani besorolás
Harkályalakúak (Piciformes) rendje
Harkályfélék (Picidae) családja
Jellemző méretek
Hossza (cm)23-26
Szárnyfesztávolság (cm)38-44
Tömeg (g)70-100
A faj énekeplay
Európai elterjedésEurópai elterjedés
IUCN globális státuszNem veszélyeztetett
Európai trendNövekvő

Térkép

Megjelenés

A nagyobb méretű fakopáncsokhoz (= túlnyomórészt fekete-fehér színezetű harkályok) tartozik. A nagyméretű, fehér vállfoltja és csíkozatlan teste jól elkülöníti a fehérhátú- (D. leucotos) és kis fakopáncstól (D. minor). Sapkája fekete, fehér arcoldalán összefüggő fekete sáv nyúlik a tarkóig. Hasoldala fehér, az alsó farokfedők élénkpirosak. Az öreg hímek tarkóján piros folt van, ami a tojóknál hiányzik; a fiatalok fejteteje teljesen piros és az alsó farokfedőik halványpirosak.

Életmód, vonulás

Főleg rovarokkal táplálkozik, bár télen nagy mennyiségű fenyőmagot fogyaszt. Ügyesen kapaszkodik a fák törzsén, farkát támasztéknak használva, csőrével a fa kérgét kopogtatva a kéreg alatt megbúvó rovarok után keresgél. Korhadt fákban akár 10 cm mély üregeket is tud vágni csőrével, hogy a fafúró bogarakat és azok lárváit kiszedegesse. Nyelvét akár 4 cm-re ki tudja nyújtani, mellyel szigonyszerűen felnyársalja a puha testű zsákmányállatokat. A keményebb rovarok a ragadós nyál miatt hozzáragadnak a madár nyelvéhez. Leginkább magányos és agresszív madarak, bár csoportosulhatnak táplálékban gazdag helyeken. Változó méretű territóriumot védenek. A déli, nyugati és közép-európai populációk nem vonulnak, míg a keleti és boreális populációk rövidtávú vonulók. Jelentős vándorlás fordulhat elő fenyőerdőkben a kevés magot termő években.

Költés

Monogám párzási rendszerben élnek, a párok akár három évig is együtt maradhatnak, bár az évenkénti partnerváltás is gyakori. Mindkét nem részt vesz a fészkelő odú kialakításában, a költésben és a fiókák etetésében. A dobolás a legfontosabb kapcsolattartó jelzés párválasztás esetén és territóriumukat is ezzel jelzik. Egy fészekaljat raknak évente, mely 4-7 fehér tojásból áll.

Élőhely

A nagy fakopáncs úgy kerüli el a más harkály fajokkal való versengést, hogy a fák felső részében tartózkodik leggyakrabban vagy a vékony ágak körül, míg a többi faj a fák alsó felét részesíti előnyben. Minden típusú erdőben megtalálhatóak, de faültetvények, parkok, kertek és magányos facsoportok környékén is találkozhatunk velük. Legnagyobb populációikat idős ártéri erdőkben (kőris-szil-tölgy ligeterdők) és gyertyános-tölgyesekben, bükkösökben találjuk. Bár előnyben részesíti a halott fákat, érintetlen, öreg mérsékelt övi erdőkben (pl. a lengyelországi Bialowieza Nemzeti Park) sem feltétlenül nagyobb állományuk, mint az erdészeti tisztítómunkákkal alakított erdőkben.

Elterjedés

Az elterjedési terület határa az északi tajga-vonal, délen a Földközi-tenger régiója, nyugaton Nagy-Britannia, keleten Mongólia északi része. A nagy fakopáncs elterjedési területének fele Európában található, itt a faj nagyon gyakori fészkelő fajnak számít. Nagyon nagy állománymérete stabil vagy növekvő Európa szerte, több mint 12,000,000 párra tehető. A legnagyobb nagy fakopáncs-sűrűség Németország, Franciaország, Csehország, Lengyelország, Fehéroroszország és Románia területén található.


Hazai elterjedés és állományméret

340-460 ezer párra tehető hazai állományuk.

Érdekes tudományos kutatások a fajjal kapcsolatban

Egy lengyel kutató a Wielkopolski Nemzeti Parkban tanulmányozta a nagy fakopáncs hímek és tojók viselkedését téli periódusban, mikor a madarak a táplálékbőség miatt (az erdeifenyőknek sok tobozuk volt) nem viselkedtek territoriálisan. Bár mindkét nem jórészt fenyő-magvakkal táplálkozott és hasonló területeken kereste az élelmet, jelentős különbséget találtak a két nem táplálkozási szokásaiban. A hímek sztereotipikusan táplálkoztak, mindig ugyanazon a helyen és mindig fenyő-magvakat fogyasztva. A tojók sokkal mozgékonyabbak voltak, különböző módszerekkel és változatosabb helyeken jutottak táplálékhoz. Ezeket a viselkedésbeli különbségeket a kutatók a hímek által dominált szociális rendszerrel magyarázták, ahol a nőstények rá voltak kényszerítve az alternatív táplálkozási formákra (Osiejuk 1994).

Internetes olvasnivaló a fajjal kapcsolatban

Szakirodalmi forrás

BirdLife International 2004. Birds in Europe: population estimates, trends and conservation status. BirdLife Conservation Series No. 12, Cambridge, UK.

Hagemeijer, W.J.M., Blair, M.J. 1997. The EBCC Atlas of European Breeding Birds. Their Distribution and Abundance. T & AD Poyser, London

Osiejuk, TS. 1994. Sexual dimorphism in foraging behaviour of the great spotted woodpecker Dendrocopos major during winters with rich crops of Scotch pine cones. Ornis Fennica 7: 144-150

Perrins, C. (ed.) 1998. The complete birds of the Western Palearctic on CD-ROM, version 1. Oxford University Press;

Svensson, L. és Grant, P. J. 2002. Madárhatározó. Európa és Magyarország legátfogóbb terepi határozója. Park Könyvkiadó, Budapest


  • Megosztás:
Apáthy István Egyesület


Szülőföld Alap


Bird and Nature Protection Association


Societatea Ornitologică Română