1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
| Román név | Codobatură albă |
| Angol név | White Wagtail |
| Tudományos név | Motacilla alba |
| Rendszertani besorolás |
| Verébalakúak (Passeriformes) rendje |
| Billegetőfélék (Motacillidae) családja |
| Jellemző méretek |
| Hossza (cm) | 16,5-19 |
| Szárnyfesztávolság (cm) | 25-30 |
| Tömeg (g) | 17-25 |
| Európai elterjedés | Európai elterjedés |
| IUCN globális státusz | Nem veszélyeztetett |
| Európai trend | Csökkenő |
Semmivel nem téveszthető faj. Karcsú, nyújtott testű. Egyedüli Európában előforduló, fekete-fehér színezetű billegető. A nálunk előforduló alfaj (ssp. alba) öreg hímjeinek homloka fehér, a sapka és tarkó fényes, egyöntetű fekete, éles határvonallal elválasztva a szürke háttól, a pofa fehér, a szintén egyöntetű fekete torokfolt jól lehúzódik a mellre. Az öreg tojók háta barnásszürke, a sapka fakó-fekete és csak a fejtetőre jellemző. A torokfolt is fakó-fekete és csak a torokra korlátozódik. A fiatalok barnásszürkék, csak a mellen van egy széles fekete nyakörv, a téli tollazatú öregekhez hasonlóan.
Kisméretű gerinctelen fajokkal táplálkozik. A barázdabillegetőknél három módja van a táplálékkeresésnek: (1) csipegetés – a föld felszínéről sétálás közben valamint a víz felszínéről, miközben a vízinövényeken egyensúlyoz, (2) célirányosan szalad a zsákmányállat felé, melyet a föld felszínéről csíp fel vagy felszállás közben kap el, (3) légykapás – rövid felröppenések a talajról, miközben megfogja a repkedő rovarokat. Költési területen kívül lehetnek magányosak, csoportosak és még territoriálisak is a táplálékbőség függvényében. A legtöbb európai populáció vonul, bár a délebbi részeken vannak nem vonuló populációk is.
A párok csak a költési időszakra állnak össze, bár megtörténik, hogy már a telelő területen kiválasztják párjukat. Költési időszakban territoriálisak, évről évre ugyanazt a területet használják. Fészkét természetes vájatokba, lyukakba, de emberi településeken a házak tetőzete alá, repedésekbe, vagy éppen a légkondicionáló-berendezések ládájába helyezi. Évente kétszer, sőt akár háromszor is raknak tojásokat, fészekaljanként általában 5-6 tojást.
A barázdabillegető elsősorban víz közelében tartózkodik, legyen az időszakos tócsa, folyó, állóvíz vagy éppen mocsárrét vagy nedves kaszáló, de kiemelkedő alkalmazkodóképessége miatt szárazabb, sőt kimondottan száraz élőhelyeken is előfordul. Mivel szigorúan territoriális fajról van szó, lokálisan sűrűségük nem túl nagy a nyári periódus alatt, de nagyon változatos élőhelyeken fordul elő: kanálisok, szennyvíz-csatornák, mezőgazdasági farmok, legelők, parkok, kertek, ipari telepek, vízpartok mellett. Vidéki, sőt városi településeken is gyakran fordulnak elő.
Gyakori fészkelő Európa legnagyobb részében, bár Európában csak elterjedési területének alig negyede található, hisz a faj Ázsiában és Észak-Afrikában is őshonos. Európai fészkelő populációjuk nagyon nagy (több mint 13 millió pár), bár Európa néhány országában (Svédország, Finnország) 1990 és 2000 között állománycsökkenést tapasztaltak.
Hazai elterjedés és állományméret
Romániai állományuk stabil, 1,500,000-1,900,000 pár madárra becsülik.
Érdekes tudományos kutatások a fajjal kapcsolatban
Keveset lehet tudni a madarak farkbillengetésének funkciójáról. Felmerült, hogy talán a rovarok felzavarására, esetleg a behódolás kifejezésére szolgál, vagy éppen az egyed felkészültségét jelzi a ragadozókkal szemben. Annak érdekében, hogy eldöntse, melyik hipotézis igaz, C. Randle egy németországi barázdabillegető populációt figyelt néhány hónapig. Idős és fiatal egyedek között nem volt különbség, ami a farktollak billegetésének gyakoriságát illeti, tehát azt a hipotézist, hogy a hierarchia kialakításában, a behódolás kifejezésére szolgálna a billegetés, hamar elvetette a kutató. Táplálkozás közben gyakrabban billegtettek, mint tollászkodás közben. Táplálkozás közben inkább akkor billegettek, mikor figyelték a tájat, míg csipegetés közben kevésbé volt jellemző ez a mozgás. Az első hipotézis, miszerint a rovarok felzavarása miatt billegetnek a billegetők, részben igaznak bizonyult, habár ez nem magyarázza, hogy miért billegetnek tollászkodás közben is. Úgy tűnik ezek alapján, hogy a farok billegetése talán a madár éberségét, felkészültségét jelzi, azt, hogy bármikor képes gyorsan reagálni egy esetleges támadásra (Randle 2006).
Internetes olvasnivaló a fajjal kapcsolatban
BirdLife International 2004. Birds in Europe: population estimates, trends and conservation status. BirdLife Conservation Series No. 12, Cambridge, UK.
Hagemeijer, W.J.M., Blair, M.J. 1997. The EBCC Atlas of European Breeding Birds. Their Distribution and Abundance. T & AD Poyser, London
Perrins, C. (ed.) 1998. The complete birds of the Western Palearctic on CD-ROM, version 1. Oxford University Press;
Randle, C. 2006. Is tail wagging in white wagtails, Motacilla alba, an honest signal of vigilance? Animal Behaviour 71:1089-1093.
Svensson, L. és Grant, P. J. 2002. Madárhatározó. Európa és Magyarország legátfogóbb terepi határozója. Park Könyvkiadó, Budapest
