Rozsdás csuk

Térkép

Megjelenés

Kis termetű, rövid farkú madár. A hím feje színesen mintázott: a fej teteje barnás-fekete, szemsávja fehér, majd a barnás-fekete pofát alulról ismét fehér sáv övezi. Hátoldala rozsdabarna, sötét sávozással, sötét szárnyán sötét szárnyfolt található. Torka, begye világos rozsdaszínű. A tojó fakóbb, szemsávja sárgás, világos szárnyfoltja kisebb.

Életmód, vonulás

Főleg rovarokkal, ritkábban bogyókkal táplálkoznak. Kiülő helyükről nézik ki a talaj közelében mozgó zsákmányt, majd gyors lerepüléssel szedegetik őket össze (régebbi elnevezése is találóan erre a viselkedésére utal - rozsdás csaláncsúcs). Néha, a légykapókhoz hasonlóan, röptükben is fognak rovarokat. Vonuló fajok, a Szaharán keresztül a trópusi Afrikában telelnek. Európát augusztus végétől kezdik elhagyni, vonulási csúcsuk szeptember elejére tehető. Már februárban feltűnhetnek, de szakaszosan érkeznek vissza egészen május elejéig. A téli periódusban magányosan élnek, a vonuló madarak csapatosak, de általában csak 6-8 madár alkot egy csapatot, ritkán akár 30 egyed is összeállhat.

Költés

Költési időben területtartók és páronként elszigeteltek. A hímek jellegzetes énekükkel és repülésükkel jelzik a területüket. A fészküket a talajra helyezik, jól elrejtve a magas növényzetben. A fészek fűszálakból, levelekből és mohából készül, melyet puha anyagokkal, tollal bélelnek. A költési idő 12-13 nap, évente egy, ritkán két fészekaljat nevelnek.

Élőhely

Nedves kaszálóréteken, legelőkön, lápok mellett, száraz és nedvesebb cserjésekben gyakori madárnak számít. Csupasz földfelszín-foltokra szüksége van a táplálékszerzéshez, ugyanakkor magányos fákra, cserjékre, kerítésekre, melyekre kiülve énekkel védi territóriumát. Előnyben részesítik a féltermészetes és nedvesebb helyeket a szárazabb és művelt területekkel szemben. Mivel a faj nagyon hű a választott területhez, akkor is ott marad, ha az erősen erodálódik, vagy átalakul az emberi tevékenység következtében.

Elterjedés

Nagyon gyakori madárfaj Európában (több mint 5,400,000 pár), mely elterjedési területének több mint 75%-át jelenti. Állományuk 1970 és 1990 között stabil volt, majd számos országban, köztük Finnországban és Ukrajnában csökkenni kezdett. Azonban az oroszországi kulcsállomány mérete és többek között a romániai állomány is változatlan maradt.

Hazai elterjedés és állományméret

712-882 ezer fészkelő párra becsülik a hazai állományt.

Érdekes tudományos kutatások a fajjal kapcsolatban

Mezőgazdasági területekhez kötődő rovarfogyasztó kisénekesek állománya világszerte csökkenő tendenciát mutat, melyet jelentős részben az intenzív művelés következményében megfogyatkozott rovarállománynak tulajdonítanak, míg más esetekben a korai és gyakori kaszálás következtében tönkretett fészkek miatt csökken az állomány. Rozsdás csukok esetén vizsgálták a rendelkezésre álló zsákmányállatok gyakoriságát és a fiókák étrendjét intenzíven és hagyományosan művelt területeken. Az intenzíven művelt terülteken az ízeltlábúak gyakorisága és az előforduló fajok száma is kevesebb volt, bár kis méretű gerinctelenek, melyek méretük miatt nem estek a madarak étrendjébe, bővelkedtek. A hagyományosan művelt területeken a fiókák több és tápanyagban gazdagabb élelmet kaptak. Az etetések gyakorisága megegyezett a két terület között, bár a szülők sokkal nagyobb távolságokat kellett bejárjanak a táplálék megszerzéséért az intenzíven művelt területeken. Bár a fészekalj mérete és a befektetés megegyezett, több fiókát repítettek ki a hagyományosan művelt területek madarai. Ezen eredmények mellett kijelenthető, hogy az állományok csökkenése nem csupán a kaszálási időpontok későbbre tolásával fékezhető meg, hanem a művelés módjának helyes megválasztásával (Britschgi és mtsi 2006).

Internetes olvasnivaló a fajjal kapcsolatban

Szakirodalmi forrás

BirdLife International 2004. Birds in Europe: population estimates, trends and conservation status. BirdLife Conservation Series No. 12, Cambridge, UK.

Britschgi, A., Spaar, R, Arlettaz, R 2006. Impact of grassland farming intensification on the breeding ecology of an indicator insectivorous passerine, the Whinchat Saxicola rubetra: Lessons for overall Alpine meadowland management. Biological Conservation 130:193-205

Hagemeijer, W.J.M., Blair, M.J. 1997. The EBCC Atlas of European Breeding Birds. Their Distribution and Abundance. T & AD Poyser, London

Perrins, C. (ed.) 1998. The complete birds of the Western Palearctic on CD-ROM, version 1. Oxford University Press;

Svensson, L. és Grant, P. J. 2002. Madárhatározó. Európa és Magyarország legátfogóbb terepi határozója. Park Könyvkiadó, Budapest