A kis poszáta fején feketés "maszkot" visel
| Román név | Silvie mică |
| Angol név | Lesser Whitethroat |
| Tudományos név | Sylvia curruca |
| Rendszertani besorolás |
| Verébalakúak (Passeriformes) rendje |
| Óvilági poszátafélék (Sylviidae) családja |
| Jellemző méretek |
| Hossza (cm) | 12-14 |
| Szárnyfesztávolság (cm) | 16-21 |
| Tömeg (g) | 10-14 |
| A faj éneke | play |
| Európai elterjedés | Európai elterjedés |
| IUCN globális státusz | Nem veszélyeztetett |
| Európai trend | Stabil |
Valamivel kisebb, mint a mezei poszáta, farka rövidebb. Hátoldala zöldes-szürke, feje oldala sötétebb, élesen elüt világos fehéres-szürke nyakától és mellétől, olyan, mintha feketés maszkot viselne. A nemek nem különböznek.
Bujkáló, de élénk mozgású madárka. Költési időszakon kívül előfordulhat, hogy csapatosan táplálkoznak, de inkább magányosan élő madarak. A hímek a sűrű vegetációban énekelnek, intenzíven, mikor a tojók a költőterületre érkeznek, intenzívebben fészeképítés közben, majd egyre ritkábban és kevésbé élénken. Főleg gerinctelenekkel táplálkozik, késő nyáron és ősszel terméseket is fogyaszt. Táplálékát a cserjésekben, bokrosokban keresi. Megfigyelték, hogy a egyes virágok nektárját és bibéjét is fogyasztják. Minden populációjuk vonuló. A telet Afrika száraz területein töltik.
Eddigi tapasztalatok alapján monogám fajnak tekintik. A hímek érkeznek meg hamarabb a költőterületre, kezdetleges fészket raknak össze, melyet a tojó megszemlél. Ha tetszik neki a fészek, akkor a hím mellett marad és együtt fejezik be a fészek építését. A fészket nem túl magasra, a sűrű ágak védelmébe helyezik, ágakból, levelekből szövik, tollal, mohával bélelik. Mindkét nem részt vesz a kotlásban, a nevelésben és etetésben. Általában csak egy fészekaljat nevelnek évente, 4-6 tojással.
A zárt erdők és nyílt területek közötti átmeneti élőhelyeken fordulnak elő. Cserjések, erdőszélek, ültetvények, sűrűbb gyümölcsösök, parkok, temetők mind megfelelő élőhelyet biztosítanak a kis poszátának.
Elterjedési területe Nyugat-Európától Kelet-Szibériáig tart. Európai állományuk nagy, több mint 4,8 millió pár. Bár 1990-2000 között sok európai országban csökkent állományuk, a három legnagyobb európai populáció mérete nem változott, így stabilnak mondható a kis poszáta európai állománya.
Hazai elterjedés és állományméret
Gyakori hazai madárfaj, Európában Oroszország után Romániában található a legnagyobb kis poszáta állomány, összesen 860-1100 ezer pár.
Érdekes tudományos kutatások a fajjal kapcsolatban
- A vándorló énekesmadarak a költés befejezése után, az őszi vonulás előtt levedlik tollaikat, hogy ép szárnyakkal kezdjék meg a hosszú utat. Külső körülmények, pl. időjárási tényezők, megakadályozhatják a madarakat abban, hogy a vedlést a megszokott ütemben hajtsák végre. Ha rövidebb idő áll a rendelkezésükre, a madarak vagy felfüggesztik a vedlést vagy gyorsabban hajtják végre azt. Kis poszátákon vizsgálták meg alaposan ezt a jelenséget úgy, hogy röpdékben tartott madaraknál mesterséges megvilágítással olyan nappalhosszúságot idéztek elő, melynél a madarak – természetes körülmények között - már el kellett volna kezdjék a vedlést. Az ilyen módon „megtévesztett” madarak gyorsabban vedlettek és rövidebb szárnytollakat növesztettek, mint azon fajtársaik, melyeket természetes nappalhosszúságnál tartottak. Csupán egyetlen egyed szakította meg a vedlést és tartott meg néhányat a régi elhasználódott tollak közül. A vizsgálat alátámasztotta, hogy az idő és időzítés nagyon fontos tényező a madarak vonulásában és a vonulásra való felkészülésben is (Hall és Fransson 2000).
- A kis poszáta nagyon széles elterjedésű, az északi a tajgától a déli a száraz sivatagokig, Nagy-Britanniától Kínáig és Mongóliáig, síkságoktól a 2000 m tengerfeletti magasságokig. Élőhelyeinek rendkívüli változatossága miatt és a populációk különböző vonulási útvonalából és telelőterületeikből fakadóan a fajon belül nagyfokú varianciát figyelhetünk meg a tollazat színét és a madarak méretét illetően. Eddig 10 formát írtak le az ornitológusok, több esetben különböző fajként emlegetnek egyes alfajokat, és egészében véve ezen alakok rendszertani helyzete és elkülönítése tisztázásra vár. Ennek érdekében egy orosz kutatócsoport 1100 kis poszátát vizsgált meg, megmintázva a faj teljes elterjedési területét. 30 különböző morfológiai paramétert rögzítettek valamennyi egyedről és tesztelték, hogy a meglévő határozókulcsok egyértelműen alkalmazhatók-e valamennyi alfajra. Igazolták, hogy az elterjedési terület dél-keleti részén valóban öt alfaj található, ahogy az az irodalomban szerepel. Bár találtak átmeneti alakokat is, a kutatás egyértelműen megerősítette, hogy ezek az alfajok és alakok egyetlen egy fajhoz tartoznak (Loskot 2005).
Internetes olvasnivaló a fajjal kapcsolatban
BirdLife International 2004. Birds in Europe: population estimates, trends and conservation status. BirdLife Conservation Series No. 12, Cambridge, UK.
Hagemeijer, W.J.M., Blair, M.J. 1997. The EBCC Atlas of European Breeding Birds. Their Distribution and Abundance. T & AD Poyser, London
Hall, K.S.S., Fransson T. 2000. Lesser Whitethroats under time-constraint moult more rapidly and grow shorter wing feathers Journal of Avian Biology 31: 583-587
Loskot, V.M. 2005. Morphological variation and taxonomic revision of five south-eastern subspecies of Lesser Whitethroat Sylvia curruca (L.) (Aves: Sylviidae). Zool. Med. Leiden 79-3 (15): 157-165.
Perrins, C. (ed.) 1998. The complete birds of the Western Palearctic on CD-ROM, version 1. Oxford University Press;
Svensson, L. és Grant, P. J. 2002. Madárhatározó. Európa és Magyarország legátfogóbb terepi határozója. Park Könyvkiadó, Budapest
