A sárga billegető teljes hasoldala sárga színű
Romániában több alfaj is él, ezeket elsősorban a fej mintázata alapján lehet elkülöníteni
| Román név | Codobatură galbenă |
| Angol név | Yellow Wagtail |
| Tudományos név | Motacilla flava |
| Rendszertani besorolás |
| Verébalakúak (Passeriformes) rendje |
| Billegetőfélék (Motacillidae) családja |
| Jellemző méretek |
| Hossza (cm) | 17 |
| Szárnyfesztávolság (cm) | 23-27 |
| Tömeg (g) | 14-21 |
| A faj éneke | play |
| Európai elterjedés | Európai elterjedés |
| IUCN globális státusz | Nem veszélyeztetett |
| Európai trend | Csökkenő |
Karcsú, hosszú lábú és farkú madár. Alsó testoldala élénksárga, innen kapta a nevét a faj. A nálunk leggyakrabban előforduló Motacilla flava flava alfaj hímjének a fejteteje kékesszürke, fejének oldala sötét, szemöldöksávja és torka fehér. A tojó színei tompábbak: álla fehér, hasoldala kevésbé sárga, feje és háta barnás.
Gerinctelen állatokkal táplálkoznak. 3 táplálékszerzési technikát alkalmaznak: (1) szedegetés: járkálás közben talaj felszínéről, (2) támadás: gyors, célzott támadás a földön tartózkodó vagy éppen leszálló rovarokra, (3) támadás repülés közben: gyors felröppenések, mely során csőrrel vagy szárnnyal csapja le a rovarokat. Víz felszínéről is képesek összeszedni a lebegő vagy a víz felszínén tartózkodó rovarokat. Gyakran táplálkoznak legelő szarvasmarhák vagy juhok közelében, az állatok által felzavart rovarokra vadászva, vagy az állatok testéről szedegetik le a vérszívó rovarokat. A legtöbb populációjuk vonuló, az európai madarak a telet a trópusi Afrikában töltik. Néhány tényező miatt a sárga billegető vonulásáról különösen sokat lehet tudni: nagy az európai állományuk, feltűnően és nappal mozognak, az éjszakázó területen nagy tömegben gyűlnek össze mind vonulás közben, mind a telelő területen, ezért könnyű őket megfogni és meggyűrűzni.
Szaporodási rendszerükre a monogámia jellemző, de a párok csak egy költési periódusra maradnak együtt. A költési periódus Délkelet-Európában április végétől június elejéig tart, 1-2 fészekaljat nevelnek. Fészküket főleg fűfélékből építik, szőrrel, gyapjúval bélelik, és sekély mélyedésekbe, kaparékokba rakják.
Síkvidéki fajnak számít, bár egyes területeken akár 2000 m környékén is megtalálható. Rendszerint vizek környékén fordul elő, nedves rétek, mocsarak, folyók partján. Főleg a füves területeket szereti, ahol a vegetáció magassága 45-60 cm körül van. Nyugat- és Közép-Európában egyre fontosabb élőhelynek számítanak a mezőgazdasági művelés alatt álló területek.
Szélesen elterjedt faj, a 10°C-os júliusi középhőmérséklet-izotermáig mindenhol költ Európában, az arktikus tundrán, szubarktikus, boreális, mérsékelt, sztyeppei és mediterrán területeken egyaránt. Elterjedési területe magában foglalja az egész Palearktiszt, Nyugat-Európától a Kamchatka-félszigetig. Az európai állományuk nagyon nagy: 7,9 millió párra becsülik.
Hazai elterjedés és állományméret
Hazánkban elterjedt nyári vendég, 800 ezer - 1,2 millió párra becsülik a hazai állományt.
Érdekes tudományos kutatások a fajjal kapcsolatban
Egy faj biológiájának, ökológiájának ismeretéhez szervesen hozzátartoznak a telelő területen mutatott jellegzetességek is. A sárga billegető nyugat-afrikai telelő területen mutatott elterjedését a tavaszi vonulás előtt főleg a táplálék-kínálat, illetve az egyes alfajok és nemek közötti különbségek befolyásolják. A vonulás szempontjából főleg azok a területek lényegesek, ahol a madarak az indulás előtti időt töltik. Bár energetikai szempontból a Szaharát pihenés nélkül érdemes átrepülniük, mintsem több sivatagbeli pihenő beiktatásával, az időjárási tényezők sokszor megállásra kényszerítik a vonuló madarakat. A sárga billegetők a legegyenesebb, legközvetlenebb vonulási utat választják, a leggyorsabb ütemben a Szaharát repülik át, majd lassítanak a repülési ritmuson. A sárga billegető visszatérési idejét valószínűleg endogén hatások irányítják (ahogy a vedlést, a tartalék-gyarapítást, a vonulást sem időjárási tényezők irányítják a madaraknál, hanem belső ritmusuk), és nincs összefüggésben az Afrikában tapasztalt időjárással, pl. az esős időszak kezdetével, bár úgy tűnik, hogy az afrikai őshonos madarak versengése befolyásolhatja az elindulás idejét. Megfigyelések arra engednek következtetni, hogy a telelő terület minősége (pl. a Szahel-övezetben tapasztalt élőhely-pusztítások) és nem a vonulás energiaigénye befolyásolja a populáció méretét (Wood 2008).
Internetes olvasnivaló a fajjal kapcsolatban
BirdLife International 2004. Birds in Europe: population estimates, trends and conservation status. BirdLife Conservation Series No. 12, Cambridge, UK.
Hagemeijer, W.J.M., Blair, M.J. 1997. The EBCC Atlas of European Breeding Birds. Their Distribution and Abundance. T & AD Poyser, London
Perrins, C. (ed.) 1998. The complete birds of the Western Palearctic on CD-ROM, version 1. Oxford University Press;
Svensson, L. és Grant, P. J. 2002. Madárhatározó. Európa és Magyarország legátfogóbb terepi határozója. Park Könyvkiadó, Budapest
Wood, B. 2008. Yellow Wagtail Motacilla flava migration from West Africa to Europe: pointers towards a conservation strategy for migrants on passage. Ibis 134:66-67.
