A búbos pacsirta gyakran mozog a földön, fészkét is a talajra rakja
A búbos pacsirta hosszú, hegyes bóbitája feltűnő bélyeg, mert lelapítva is látható
| Román név | Ciocârlan |
| Angol név | Crested Lark |
| Tudományos név | Galerida cristata |
| Rendszertani besorolás |
| Verébalakúak (Passeriformes) rendje |
| Pacsirtafélék (Alaudidae) családja |
| Jellemző méretek |
| Hossza (cm) | 17 |
| Szárnyfesztávolság (cm) | 29-38 |
| Tömeg (g) | 37-55 |
| A faj éneke | play |
| Európai elterjedés | Európai elterjedés |
| IUCN globális státusz | Nem veszélyeztetett |
| Európai trend | Csökkenő |
A mezei pacsirtánál kissé nagyobb madár. A búbos pacsirta jellegzetessége, ahogy a neve is mutatja, a feje tetején lévő bóbita, mely hosszú és hegyes, és lelapított állapotban is jól látható. A madár alapszíne szürkésbarna: evezőtollai egyöntetű homokbarnák, a szélső faroktollak és az alsó szárnyfedők vöröses barnák. A csőr a fejhez képest hosszú és enyhén lefele ívelő.
Tápláléka növényi részekből (főleg magvak és levelek) és gerinctelen állatokból (leginkább bogarak) áll. Táplálékát a talajról vagy talaj alól szedegeti. Nem vonuló faj (vonuló populációk csupán a volt Szovjet Unió legészakibb területein élő állományok). Általában magányosak vagy párban vannak, költési időszakon kívül néhány egyedből álló csapatokat alkothatnak. A hímek énekelhetnek a talajról, kiülő helyről és repülés közben is. Egy magasabb pontról rugaszkodnak neki a hímek, szögben felfelé repülnek, míg jó szelet nem kapnak, majd 30-70 m magasságban kezdik el hangos éneküket. Megesik, hogy akár 100-200 m magasra is felrepülnek ilyenmód.
A költést április közepén kezdik meg monogám párzási rendszerben, melyben a hímek territóriumot védenek. Fészküket a talajra rakják, sokszor takarás nélkül, máskor bokrok, fűcsomók védelmébe. A fészek fűszálak és más növényi részek rendezetlen szövedéke, melynek sokszor domború, kupolás, hogy a fiókáknak árnyékot szolgáltasson. Akár 2-3 fészekaljat is nevelnek évente, bennük 3-5, ritkán 7 fiókával.
A melegebb, száraz, homokos, vagy akár sivatagos, kopár, alacsony vagy ritka növényzetű élőhelyekhez kötődik, emiatt eloszlásuk is foltos. Vonzódik az ember által létrehozott félsivatagos területekre hasonlító helyekhez: vasúti lerakatok, repterek, kikötők környéke, ipari és háztartási szeméttározók. Mezők, mezőgazdasági területek, városok környékén is megfigyelhetők.
Elterjedési területe nagy és nagyon változatos éghajlati feltételekhez alkalmazkodott faj: a boreális zónától a száraz félsivatagokig megtalálható. Európában a mérsékelt övre és a Mediterráneumra jellemző, északon hiányzik. Több, mint 3,2 millió párra becsülik az európai állományukat.
Hazai elterjedés és állományméret
220-312 ezer párra becsülik hazai állományukat, országszerte gyakori fészkelő pacsirta-faj.
Érdekes tudományos kutatások a fajjal kapcsolatban
Marokkóban nemcsak a búbospacsirta él, hanem egy testvérfaja, a kövi pacsirta (Galerida theklae) is. Mindkét faj nagyon változatos megjelenésű, a kövi pacsirta főleg színezetében, míg a búbospacsirta a csőr nagyságában és alakjában. Ez a nagy jellembeli változatosság arra enged következtetni, hogy a testvérfajok közötti gyakori átkereszteződés van. Ennek igazolására DNS-szekvenálással próbálták kideríteni a két faj egymáshoz való viszonyát. Eredményeik alapján a két faj 3,7 millió évvel ezelőtt vált szét, és egyáltalán nem találtak arra utaló jelet, hogy a fajon belüli változatosságot a hibridizáció tartaná fenn. Ezzel szemben a búbospacsirtákon belül elkülöníthető volt két csoport, melyek külön területeken élnek: a rövid csőrű G. c. cristata alfaj és a hosszú csőrű G. c. randonii alfaj. E két vonal közül a cristata alfaj sokkal jobban hasonlított morfológiailag a kövi pacsirtához, mint a másik alfaj. E vizsgálat kiemeli a természetes szelekció, a fenotípusos plaszticitás és a földrajzi elszigetelődés fontosságát a búbospacsirta csőr-változatosságának kialakításában és fenntartásában (Guillaumet és mtsi. 2005).
Internetes olvasnivaló a fajjal kapcsolatban
BirdLife International 2004. Birds in Europe: population estimates, trends and conservation status. BirdLife Conservation Series No. 12, Cambridge, UK.
Guillaumet, A., Crochet, P.-A., Godelle, B. 2005. Phenotypic variation in Galerida larks in Morocco: the role of history and natural selection Molecular Ecology 14: 3809–3821
Hagemeijer, W.J.M., Blair, M.J. 1997. The EBCC Atlas of European Breeding Birds. Their Distribution and Abundance. T & AD Poyser, London
Perrins, C. (ed.) 1998. The complete birds of the Western Palearctic on CD-ROM, version 1. Oxford University Press;
Svensson, L. és Grant, P. J. 2002. Madárhatározó. Európa és Magyarország legátfogóbb terepi határozója. Park Könyvkiadó, Budapest
