Az öreg héják hasa kersztben sávozott
| Román név | Uliu porumbar |
| Angol név | Goshawk |
| Tudományos név | Accipiter gentilis |
| Rendszertani besorolás |
| Vágómadár-alakúak (Accipitriformes) rendje |
| Vágómadár-félék (Accipitridae) családja |
| Jellemző méretek |
| Hossza (cm) | 49-64 |
| Szárnyfesztávolság (cm) | 135-165 |
| Tömeg (g) | 600-2000 |
| A faj éneke | play |
| Európai elterjedés | Európai elterjedés |
| IUCN globális státusz | Nem veszélyeztetett |
| Európai trend | Stabil |
A héja ölyvméretű ragadozómadár. A tojók nagyobbak a hímeknél, a hím madarak méretét egy kifejlett tojó karvaly utolérheti. Az ölyvekkel szemben a héják szárnya rövidebb és szélesebb, a farok a testhez viszonyítva hosszú. A héja alsóteste világos alapon sűrűn csíkozott barnával vagy szürkével, felül egyöntetűen sötétszürke. A faroktollakon vastag fekete sávok vannak, a fejen éles, fehér szemöldöksáv, alatta fekete pofafolt. A karvalytól megkülönbözteti a hosszú szárny, hordószerű has, lekerekített farok, erősen „hasas” hátsó szárnyél, és lomhább röpte.
Táplálékát főleg madarak (kisebb tyúkalakúak, galambok, rigók stb.) és emlősök (nyulak, mókusok) teszik ki, de opportunista lévén bármire – ami megfelelő méretű – rávág. Aktív vadász, gyakran megfigyelhető télen városban galambcsapatokat üldözve. Áldozatait levegőben, fészekben, lombozatban vagy a földön kapja el. Bár minden ragadozómadár törvény által védett Romániában, nem ritka a vadászatuk, főleg a háziszárnyasokban és fácán-tenyészetekben okozott „károk” miatt. Északi területeken parciális vonuló, máshol állandó, hazánkban gyakori fészkelő, nem vonuló faj.
Magányosak vagy párban maradnak a tél folyamán is, a tojók egész évben a territóriumon maradhatnak. Párzási rendszerükre a monogámia jellemző. A fészket 10-20 m magasra, fák lombkoronájába építik ágakból, melybe páfrány-részeket, fenyőtűket vagy fakérget is tesznek. Az új fészkek átmérője 75-90 cm, míg magassága 25 cm, de az újrahasznált fészek akár 75×120 cm széles/hosszú és 55 cm magas is lehet. A 3-4 tojások 35-38 napi kotlás után kelnek ki.
Főleg dombvidéki faj, de előfordul alacsonyabb hegyvidéki erdőkben is a mérsékelt és boreális övben. Kedveli a zavarásmentes fenyveseket; vegyes erdőben is előszeretettel költ fenyőn, de lombhullató erdőkben is gyakori.
Egész Európában elterjedt, elég jelentős populáció-mérettel: több mint 160 ezer párral. Az állomány mérete jelentősen növekedett az 1970-2000 években, bár több országban kisebb visszaesések is tapasztalhatók voltak. Általában véve a héja európai állapota stabilnak mondható.
Hazai elterjedés és állományméret
Tekintve, hogy a ragadozó madaraknak nagy vadászterületre (revír) van szükségük, a hazai 5-7 ezer párból álló populáció elég nagynak tekinthető.
Érdekes tudományos kutatások a fajjal kapcsolatban
A héja számtalan tudományos munka célfaja, épp ezért ökológiája és viselkedésbiológiája jól ismert. Egy 2005-ben publikált cikkben azt vizsgálták, hogy mikor a legelőnyösebb elkezdeni egy fiatal héjatojónak a szaporodást. Az adatokat 30 évig gyűjtötte a kutató és 74 madarat vont be a kutatásba. A megfigyelések szerint az első szaporodás ideje 1-4 éves korra tehető, bár ebben a korban (feltételezte a kutató) a táplálékkeresési tapasztalatlanság csökkenti a reprodukciós sikert. Eredményei azt mutatták, hogy valóban nagyon költséges egy fiatal héjának költeni, főleg kevésbé táplálék-gazdag területen, mert jelentősen legyengíti az állatot, és a költés sem lesz sikeres. Gazdag területen azonban csupán kis különbséget tapasztaltak egyéves és öregebb költőmadarak sikeressége között. A populáció nagysága és sűrűsége szintén befolyásolta az első tojásrakás idejét: magas denzitás esetén az egyévesen költő madarak száma lecsökkent. Összefoglalva, a 3 éves héjáknak a legoptimálisabb először szaporodniuk, de ez a terület heterogenitásával és az egyedek sűrűségének függvényében változhat (Krüger 2005).
Internetes olvasnivaló a fajjal kapcsolatban
BirdLife International 2004. Birds in Europe: population estimates, trends and conservation status. BirdLife Conservation Series No. 12, Cambridge, UK.
Hagemeijer, W.J.M., Blair, M.J. 1997. The EBCC Atlas of European Breeding Birds. Their Distribution and Abundance. T & AD Poyser, London
Krüger, O. 2005 Age at first breeding and fitness in goshawk Accipiter gentilis. Journal of Animal Ecology 74: 266–273
Perrins, C. (ed.) 1998. The complete birds of the Western Palearctic on CD-ROM, version 1. Oxford University Press;
Svensson, L. és Grant, P. J. 2002. Madárhatározó. Európa és Magyarország legátfogóbb terepi határozója. Park Könyvkiadó, Budapest
