A fenyőrigó hímek télen is védhetik táplálékforrásukat
Fürdőző fenyőrigó
Frissen kirepült fenyőrigó fiatal
| Román név | Cocoşar |
| Angol név | Fieldfare |
| Tudományos név | Turdus pilaris |
| Rendszertani besorolás |
| Verébalakúak (Passeriformes) |
| Rigófélék (Turdidae) |
| Jellemző méretek |
| Hossza (cm) | 25-26 |
| Szárnyfesztávolság (cm) | 39-42 |
| Tömeg (g) | 80-120 |
| A faj éneke | play |
| Európai elterjedés | Európai elterjedés |
| IUCN globális státusz | Nem veszélyeztetett |
| Európai trend | Stabil |
Feketerigó nagyságú, semmivel nem téveszthető madár. A fenyőrigó feje, tarkója és farcsíkja hamuszürke, utóbbi jól felfut a hátra, a hát gesztenyebarna, a faroktollak feketék, a torok és mell narancssárgás színezetű, rajta fekete csíkokkal. A has fehér, a testoldal barnás és sűrű, fekete, nyílvessző hegyére emlékeztető foltokkal tarkított. Szemöldöksávja fehér (de nem feltűnő), akárcsak az alsó szárnyfedők.
Gerincteleneket fogyasztanak, bár költési időn kívül bogyókkal is táplálkoznak. Költési időben monogám, ezen kívül leginkább társas rigó-faj, vonuláskor több ezres csapatai figyelhetők meg. Európa északi populációi vonulnak, ezek a telet Dél-, Közép- és Nyugat-Európában töltik. A mérsékelt égövi populációk, így a hazánkban élő egyedek állandók. Megfigyelték, hogy öreg hímek télen is védhetnek táplálkozó területeket.
Párzási rendszerükre a monogámia jellemző. Ágakból és puhább növényi anyagokból épülő fészküket sárral tapasztják ki és szőrrel, mohával bélelik, fák ágvilláiba rakják, és agresszívan és csoportosan védik varjúfélékkel vagy más ragadozókkal szemben, gyakran ürülékükkel bombázva azokat. Egy vagy két fészekaljat nevelnek évente, alkalmanként 5-6 tojással. A fiókák hamar, 12-15 nappal kikelésük után röpképesek.
Leggyakrabban nedves mezők közelében lévő különböző erdőtípusokban, fasorokon, gyümölcsösökben, bozótosokban költenek laza telepekben (ritkábban párokban), de megtelepednek nagyobb városi parkokban és kertekben is.
Európa szubarktikus, boreális és mérsékelt égövi területeire jellemző, Dél- és Nyugat-Európában hiányzik, mint költő faj, de itt téli vendégként láthatók. Európában több mint 14 millió pár fordul elő, és állományuk mérete kontinentális léptékben nem mutatott változást az utóbbi 30-40 évben.
Hazai elterjedés és állományméret
Nálunk gyakori fészkelő madár, sőt a folyamatosan terjeszkedés révén állományuk növekedik. 64-78 ezer párra becsülik a hazai állományt.
Érdekes tudományos kutatások a fajjal kapcsolatban
- Az észak-európai fenyőrigók rövidtávú vonulók, télen Közép- és Dél-Európában lehet őket megfigyelni. Telelő helyükön is lehetnek territoriálisak, bár, ahogy egy lengyel tanulmányban olvashatjuk, csupán nagyon kis százalékban (ebben a tanulmányban 0,5%-uk). Ilyenkor kertekben, gyümölcsösökben fordulnak elő, és táplálékforrást, pl. almafát védenek saját fajtársaik és más fajokhoz tartozó versenytársak ellen. A terület védelmére fordított idő pozitív összefüggést mutatott a forrás gazdagságával, pl. az almák számával, és negatív összefüggést a versenytársak jelenlétével. Úgy tűnik, hogy az élelem hozzáférhetősége és a versenytársak száma befolyásolja, hogy a fenyőrigók tartanak-e és mennyi ideig területet telelő területükön (Skórka és mtsi. 2006).
- Norvég kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a magányosan költő fenyőrigók hogyan reagálnak költési időben egy ember, egy varjú és egy héja betolakodására. Helyszínnek egy norvégiai hegyi nyírfaerdőt választottak. A tojók a fiókák kikelése előtt, míg a hímek a fiókák kikelése után védték indulatosabban a fészküket egy ember betolakodása esetén, ugyanígy a varjúval szemben, míg a ragadozóval szemben a hím madár sokkal bátrabbnak mutatkozott. Csak gyenge bizonyítékát találták annak, hogy a költésben sikeresebb madarak védték jobban fészküket (Hogstad 2005).
Internetes olvasnivaló a fajjal kapcsolatban
BirdLife International 2004. Birds in Europe: population estimates, trends and conservation status. BirdLife Conservation Series No. 12, Cambridge, UK.
Hagemeijer, W.J.M., Blair, M.J. 1997. The EBCC Atlas of European Breeding Birds. Their Distribution and Abundance. T & AD Poyser, London
Hogstad, O. (2005): Sex-differences in nest defence in Fieldfares Turdus pilaris in relation to their size and physical condition. Ibis 147: 375-380
Perrins, C. (ed.) 1998. The complete birds of the Western Palearctic on CD-ROM, version 1. Oxford University Press;
Skórka, P., Babiarz, T, Skórka, J, Wójcik, J (2006): Winter territoriality and fruit defence by the fieldfare (Turdus pilaris). Journal of Ornithology 147: 371–375
Svensson, L. és Grant, P. J. 2002. Madárhatározó. Európa és Magyarország legátfogóbb terepi határozója. Park Könyvkiadó, Budapest
